nlc.hu
Életmód

Müller Cecília a téli megbetegedésekről

Müller Cecília: jönnek az új koronavírus-variánsok, az influenzaszezonra is fel kell készülni

Az országos tisztifőorvos szerint van, akinek feltétlenül érdemes felvennie az influenza elleni oltást.

Müller Cecília az InfoRádiónak elmondta, télen több megbetegedés lesz a légúti vírusok, valamint koronavírus miatt.

„A koronavírusnál ősszel, szeptember tájékán a fiatalabb korosztályok lettek érintettek, aztán mivel ők átestek a betegségen, most megint azt látjuk, hogy elsősorban az aktív, munkába járó, több közösségben megforduló középkorosztály-belieket érinti a járvány. Nagyjából 50 év körül van most a megbetegedésben szenvedők átlagéletkora, és ismételten érinti a 60 év felettieket is” – tette hozzá. 

Megjegyezte, mivel mindenkinek más az oltottsági státusza Magyarországon, ezért nem kampányszerű oltásokat szerveznek, hanem folyamatosan biztosítják a védőoltás felvételének lehetőségét a jól ismert oltópontokon és a háziorvosoknál egyaránt, és most regisztráció nélkül és azzal is fel lehet venni az oltást. Ami az újabb variánsokat illeti, az országos tisztifőorvos nem annyira aggódik, de a WHO ezeket is figyelemmel kíséri. 

Müller Cecília országos tisztifőorvos beszédet mond

Müller Cecília országos tisztifőorvos beszédet mond az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) új budapesti székházának avatóünnepsége után, a hatóság fennállásának 60. évfordulója alkalmából rendezett konferencián 2022. november 7-én (Fotó: MTI/Máthé Zoltán)

Felmerült viszont, hogy az idei influenzaszezon a korábbiaknál jóval durvább lehet, Müller Cecília is felhívta a figyelmet arra, hogy az elmúlt évben nagyobb változás volt az egyik influenzavírusban, vagyis ismét védtelenek vagyunk vele szemben.

„Feltétlenül ajánlom az oltást azoknak, akiknél az egészségi állapotuk folytán az esetleges influenza-megbetegedés súlyosabb szövődményekkel járhatna. A 60 éven felülieknek egészségi állapottól függetlenül javaslom, hogy vegyék fel a védőoltást, de a krónikus betegségben szenvedőknél is egy magas rizikót jelent az influenza, ahogy az egészségügyi és szociális dolgozóknak, valamint az intézmények ápoltjainak is. Az oltakozást javaslom a kismamáknak és azoknak is, akik mostanra tervezik a gyermekvállalást, hiszen nem maga a vírus, hanem a magas lázas állapot veszélyeztetheti a várandósságot” – nyilatkozta.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top