nlc.hu
Életmód
Megcsalás a Covid alatt karanténban

“A férjem covidos lett, és titokban a kolléganőjével volt karanténban”

Van olyan, hogy válás után két ember újra és újra egymásra talál, de nem mindegy, hogy ilyen alapokon építgetik újra a közös kapcsolatot. Olvasónkat a férje csúnyán átverte, megcsalta, hazudott neki hónapokon át: majd egyszerre két nővel folytatott érzelmi intim kapcsolatot. A bizalom tehát elveszett, amit talán jó lenne újra felépíteni, amennyiben valóban szeretnének egymástól bármilyen kapcsolatot. Sereg Tímea pártanácsadó és szexológus tanácsadó ad választ az olvasói kérdésre.

 

„A volt párommal 14 évig voltunk együtt, ebből a felét házasságban töltöttük el, gyerekeink is születtek. A kapcsolatunk jól működött az elején, aztán elváltunk. Mindketten hibáztunk: az első hibát én követtem el, amikor külföldön dolgozott. Egyedül éreztem magam, kéthavonta járt haza egy-egy hétre, ezért volt, hogy találkoztam munka után egy munkatársammal és esténként beszélgettünk. Ez kiderült, de sikerült megbeszélni a férjemmel. Volt egy olyan időszakom is, amikor nem úgy álltam a dolgokhoz ahogy kellett volna, nem igazán érdekelt semmi. A férjemhez sem úgy álltam, ahogy kellett volna, semmilyen értelemben. Ezen is sikerült változtatnom. A férjem kitartott mellettem.

  Tavaly nyáron kezdődtek a problémák. Először a hátam mögött egy régi női ismerősével beszélt telefonon naponta többször, de inkább esténként, órákat, miután engem lerázott, hogy fáradt és megy aludni. Ő másik városban dolgozott, tehát nem éltünk együtt. A kolléganővel a hátam mögött találkozott, nekem pedig hazudott. Megtudtam azt is, hogy társkereső oldalra regisztrált, ahol megismerkedett egy másik nővel: vele is találkozgatott. A harmadik eset pedig egy új kolléganőjéhez köthető: novemberben covidos lett és karanténba került, de nem jött haza, hanem a kolléganőjével költözött össze, miközben én voltam a felesége. Napi szinten beszélt velem! 

Szilveszter napján messengeren írt egy üzenetet, hogy amiket korábban mondtam neki az igaz, és együtt vannak a lánnyal, aki 26 éves.  Napi szinten érdeklődött felőlem, ha hazajött, mindig lefeküdt velem, annak ellenére, hogy mással lakott. Állítása szerint nem szerette a lányt, és a szex is csak ritkán volt köztük. Napi szinten beszéltünk telefonon és videóhíváson. Amíg a lánnyal volt elég sokat ivott. Januárban bemutatta a kislánykát a családjának, úgy, hogy még mindig a felesége voltam. Ezután beadtam a válópert, így áprilisban elváltunk, és ezek után is keresett. Lefekszik velem a mai napig, de elköteleződni nem akar. Júniusban szétmentek a lánnyal. Azt mondta, hogy szeretné helyrehozni köztünk a kapcsolatot, és újra velem lenni. Ő szeretne velem jóban lenni, barátság extrákkal lenne számára a legjobb. Sajnos még mindig szeretem, és akarom, hogy újra egy pár legyünk. Próbáltam vele megszakítani minden kapcsolatot, de nem hagyja, folyamatosan keres. Valamit nem jól csinálok, nem tudom.”

– az olvasói levél pont annyira szól a megcsalásról, mint a házastársi kapcsolat nehézségeiről. A bizalomvesztés ugyan megtörtént olvasónk és férje között, azonban ez sem akadályozza egyiküket sem abban, hogy valamilyen formában kapcsolatban maradjanak. A fő kérdés, honnan lehet azt tudni, hogy mindaz, ami lehet ebből a válás utáni helyzetből, olvasónkat valóban boldoggá tehetné? Ha neked is van olyan mondanivalód, ami kikívánkozik belőled a párkapcsolatoddal kapcsolatban, ha a szexuális életed problémás, ha a randis tapasztalataid szeretnéd megosztani, ha szeretnél konkrét segítséget kérni, akkor Sereg Tímea párkapcsolati mediátor és szexológus tanácsadó várja a leveled a timea.sereg@centralmediacsoport.hu e-mail-címre. 

Tudassuk az igényeinket a partnerrel bátran, ez az első lépés a folytatáshoz

A válás amikor megtörténik, az egyfajta elfogadása annak, hogy a kapcsolat tönkrement. Sokan azt is hiszik, hogy a nehezén túlvannak, azonban ez nem biztos, hogy így van. Lehetséges, hogy ki-ki a maga módján teszi le a kapcsolatot: az egyik fél úgy érzi, tényleg túlvan a nehezén, amíg a másik fél a poklot éli meg. Ez az időszak a szó szoros értelmében válságos, hiszen az addigi életmódot minden értelemben fel kell adni. Új lakás, új ház, új bútorok jellemzik, a baráti társaság is átrendeződik, a két fél közötti kapcsolat is átalakul. Az érzelmi támogatásra ebben az élethelyzetben nagy szükség van, legyen az akár baráti, családi vagy egy szakember segítsége (de leginkább az összes együtt lenne ideális). 

A válás utáni időszakban előfordulhat, hogy egyik vagy mindkét fél egyfajta hiányt él meg, azaz valamilyen fontos szükségletük, ami korábban megvolt a kapcsolatban, nagyon hiányzik. Ez általában az, ami nagyon jól működött a kapcsolatban, ha ez a barátság része, akkor az, ha pedig a szex, akkor az fog nagyon hiányozni. Ez a hiányállapot pedig odáig is vezethet, hogy újra szeretnék együtt megélni, hiszen nem hajlandóak lemondani az együtt megélt szexről. Olvasónk esetében ez történhet most, a volt férje szeretné ezt a szexuális hiányállapotot betölteni, viszont ennél többet láthatóan nem szeretne. Ezzel szemben olvasónk még mindig szereti, és képes lenne újrakezdeni, minden eddig átélt fájdalom ellenére – és emiatt senkinek nem szabad ítélkeznie olvasónk felett.

párkapcsolat

forrás: getty images

A válásnak nem ott van vége, amikor a bíróságon kimondják. Akkor van vége, amikor több záróbeszélgetéssel rendezik kettejük ügyét, és azt a fajta lelki átállást mindketten megélik a maguk tempójában, ami többek között azzal is együtt jár, hogy a közös szokásoktól is elbúcsúznak. Ilyen közös szokás a szexuális élet is, nemcsak a karácsonyi vagy családi ünnepek. Ténylegesen akkor lesz vége két ember között a házasságnak, szerelmi kapcsolatnak, ha elérhetetlenné válnak egymás számára nemcsak érzelmileg hanem fizikailag is. A válás utáni életrendezés tehát egy hosszas folyamat, és ez eltarthat akár évekig is. Ebben pedig újra és újra fellángolhatnak az érzelmek a volt partner felé, pláne, ha az a bizonyos hiányállapot erősen jelen van mindkettejükben.

A kérdés az, hogy olvasónk képes-e megfogalmazni mindazt, miben, milyen típusú kapcsolatban érezné jól magát a volt férjével. Képes lenne megbocsátani az eddigieket? Tudna bízni benne újra, akkor is, ha a partnere elutazna egyedül egy hosszú hétvégére valahova? Menne az, hogy ketten együtt a közös kapcsolatért tegyenek? Mik az előnyei annak, ha együtt folytatják tovább és mik a hátrányai? Ezek csak a kezdő kérdések ahhoz, hogy kiderüljön, van-e még annyi érzelmi tartalék kettejük között, hogy ebből lehessen később folytatás.

Az egész biztos, hogy szükség lenne párterápiára, ami abban a folyamatban segíthetne, hogy a bizalmat és a kölcsönösséget rendezzék egymás között. Azt a kérdést is fontos lenne feszegetni, mi minden vezetett odáig, hogy a megcsalás megtörtént, és mi az oka annak, hogy ennyire nehéz ténylegesen elválni egymástól. Ha ezeket a kérdéseket a párterapeuta segítségével képesek rendezni, és kiderülnek az őszinte válaszok is, akkor egyértelműen látható majd, hogy milyen folytatásra lehet számítani, lehet-e egyáltalán. 

Kérdezz, írj nekünk!

Ha szeretnél szexológustól, pártanácsadótól választ kapni a téged érintő problémákról, ha elakadtál a magánéletedben, ha a társkereséssel vannak gondjaid, esetleg még szűz vagy, várjuk a kérdésed! Aggódnod nem kell, minden esetben névtelenül jelenítjük meg a kérdésed, az évszámokat, éveket is átírjuk, hogy senki ne ismerjen rád. A leveled várjuk a timea.sereg@centralmediacsoport.hu e-mail-címre.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top