nlc.hu
Életmód

A haláláról viccelődött, majd másnap lezuhant kötélugrás közben

A haláláról viccelődött, majd másnap lezuhant kötélugrás közben – videó

Erin Langworthy újjászületett azon a napon, amikor úgy döntött, kipróbálja a kötélugrást.

Amikor Erin Langworthy Zambiába utazott, úgy döntött, kipróbálja, hogy milyen 100 méter magasból leugrani a Viktória-vízesésnél. Előző nap még azon viccelődött, hogy mi lesz, ha halálos baleset éri. Ez majdnem önbeteljesítő jóslatnak bizonyult, ugyanis ugrás közben a kötél elszakadt, ő pedig a folyóba zuhant.  

„Ideges voltam, de soha nem gondoltam, hogy bármi rosszul sülhet el, több mint százan ugrottak előttem aznap. Amikor ott álltam a szerkezet szélén, és lenéztem az összeszíjazott bokámra, aggódni kezdtem amiatt, hogy meg fogok csúszni, de valaki azt mondta, erre nagyon kicsi az esély. Mielőtt ugrottam volna, el is gondolkoztam azon, hogy miért teszem ezt, de végül a mélybe vetettem magam. Elmosódott a táj, egyszerűen elképesztő volt” – emlékezett vissza a baleset előtti pillanatokra Erin.  

Nő kötélugrás közben

Fotó: Getty Images

„Néhány másodperc múlva visszarántott a kötél, majd mintha újra felgyorsultam volna, és egyszer csak belecsapódtam a vízbe, ekkor jöttem rá, hogy valami rosszul sült el.” Miután a kötél elszakadt, Erin körülbelül 40 métert zuhant, és a megpróbáltatásai ezzel nem értek véget, a vízben alig kapott levegőt, és amikor megpróbálták kihúzni, elakadt. 

„Elkezdtem vért köhögni, és aggódtam  amiatt, hogy belső sérüléseim  vannak. Délután fél hatkor ugrottam, és csak este 11-kor érkeztünk meg a kórházba. Itt lélegeztetőgépre kapcsoltak, illetve egy tüdőspecialista is megvizsgált, kiderült, hogy összeesett a tüdőm, de csonttörésem nem volt. Emellett kaptam egy nagy adag antibiotikumot, mert az orvosok aggódtak amiatt, hogy a szennyezett víz miatt elkapok valamilyen fertőzést” – mesélte a fiatal nő, akit a kórházban meglátogattak a kötélugrást szervező cég munkatársai is, hogy bocsánatot kérjenek.

A baleset után Erin felhívta az anyukáját. „Előző nap küldtem neki egy képeslapot, amin az állt: >>Holnap bungee jumpingolok, úgyhogy elbúcsúzom… csak vicceltem!<< Megkért, hogy soha többet ne csináljak ilyet, de én nem vagyok benne olyan biztos, hogy nem fog előfordulni”  – tette hozzá.

(via LadBible)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top