nlc.hu
Életmód
Ferenc pápa jóslata

Ferenc pápa pusztulást jósol a világnak

Aggasztja az egyházfőt a háború, az igazságtalanság, az éhezés, a szegénység és a sok szenvedés.
Ferenc pápa

A vasárnap tartott misén beszélt arról Ferenc pápa, hogy rossz dolgokra számít a jövőre nézve. Ahogy az Index kiemelte, a katolikus egyházfő homíliájában azt mondta: „keserű időket élünk, amelyben tombol a háború és nő az igazságtalanság, az éhezés, a szegénység és a szenvedés”, de a jövőt még ennél is sötétebben látja.

A közelgő karácsony jegyében, ami az isteni szeretet megtestesülésének ünnepe, arra szólította fel a híveket, hogy találkozzanak a nehéz sorsú emberekkel, vagyis „azokkal a bátyjaikkal és nővéreikkel, akiket a fogyasztói, érzéketlen társadalmaink elfelejtettek vagy magukra hagytak”.

Ferenc pápa, akit az utóbbi hónapokban térdfájás gyötör, azt is elmondta, hogy Szűz Mária azt kéri a hívektől, hogy tegyék félre „előítéleteiket és félelmeiket”, bízzanak Istenben és erősítsék meg hitüket – adta hírül a Daily Mail.

Fotó: Getty Images

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top