nlc.hu
Életmód
Egy öt éves kislány megmentette a kistestvére életét a rekkenő hőségben

Egy ötéves kislány megmentette a kistestvére életét, miután a szüleik szörnyethaltak egy balesetben

Ha a kislány nem kapcsolja ki a gyerekülés csatját, a kistestvére ma már nem élne.

Egy 5 éves kislány megmentette a kisöccse életét, miután egy autóbalesetben meghaltak a szüleik, és a három kisgyermek több mint két napig a roncsok között rekedt. Az eset Nyugat-Ausztrália egy távoli részén történt,  írja a CNN társoldala, a Nine News.

Egy autó nekiment egy oszlopnak.

Fotó: Getty Images (A kép csak illusztráció)

A nyugat-ausztráliai rendőrség közleményében azt írta, hogy a család Land Rover Discoveryjét kedd reggel találták meg Kondininban, az állam fővárosától, Perth-től mintegy 280 kilométerre keletre. A szülőket, a 25 éves Cindy Braddockot és a 28 éves Jake Dayt a helyszínen halottnak nyilvánították – közölte a rendőrség.

Három gyermekük túlélte a balesetet, de a járműben rekedtek halott szüleikkel együtt a perzselő hőmérsékletben, amíg egy aggódó családtagjuk rá nem talált.

Az ötfős család – köztük a kislány és két 2 és 1 éves testvére – eltűnését egy nappal korábban jelentették, amikor nem értek el a karácsonyi ünnepségre – jelentette a Nine News. Michael Read rokon elmondta a Nine Newsnak, hogy az 5 éves kislány mentette meg a legkisebb testvére életét azzal, hogy kiszabadította őt a gyermekülésből.
Ha az 5 éves nem oldja ki az 1 éves gyerekülés csatját, akkor ma nem lenne velünk” – mondta Read. 

A megpróbáltatásukat súlyosbította a magas hőmérséklet. 55 órán keresztül a forró autóban rekedtek a 30 fokos hőségben. A gyerekeket súlyos kiszáradással szállították kórházba – közölte a rendőrség. Várhatóan a következő napokban hazaengedik őket a kórházból –  írta a Nine News.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top