nlc.hu
Életmód

6 napos szilveszteri buli

6 napig tartott több ezer résztvevővel egy spanyol szilveszteri buli, a szervezőt azóta is keresik

Senki sem sejti, ki lehetett a titokzatos buliszervező.
szilveszteri buli

Továbbra sem lehet tudni, ki szervezte azt a szilveszteri bulit egy spanyol kisváros határában, amely 6 napig tartott és több ezren vettek részt rajta – számolt be az RTL Híradó. A mulatság már december 30-án elkezdődött, a helyszín egy andalúz kisváros, La Peza külterülete volt. A település 1200 lakója meglepetéssel fogadta a határukban kirobbant fiesztát.

A kivonuló  rendőrség körülbelül 5 ezerre becsülte a bulizók számát. Mivel rendbontást nem tapasztaltak, úgy döntöttek, nem oszlatják fel erőszakkal az illegális fesztivált, hanem inkább megvárják, amíg a résztvevők elfáradnak.

A hosszúra nyúló újévi meglepetés – amely végül békésen ért véget  – megosztotta a helyieket: egyesek a hatóságok csődjét emlegetik az illegális rendezvénnyel szemben, másoknak viszont kifejezetten tetszett a napokon keresztül dübörgő elektronikus zene. Abban viszont mindenki egyetértett, hogy profi szervezés volt. A település polgármestere még azt is fontolóra venné, hogy velük csináltassa a következő falunapot. Egyelőre azonban senki sem sejti, ki lehetett a titokzatos buliszervező, pedig a rendőrséget is érdekelné.

Kiemelt fotó: illusztráció, iStock

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top