nlc.hu
Életmód

Életkorról árulkodó testrész

Ez a testrészed árulja el, hogy valójában hány éves vagy

Lehet, hogy az arcodnak vagy épp az alkatodnak köszönhetően fiatalabbnak látszol, azonban van egy testrészed, amely elárulja a valódi korodat.

Bár egészséges életmóddal és a megfelelő szépségápolási termékek, eljárások alkalmazásával ma már rengeteget tehetünk azért, hogy minél tovább megőrizzük fiatalos külsőnket és akár éveket is letagadhassunk a valódi életkorunkból, azonban van egy olyan, az esetek többségében jól látható testrészünk, melynek az öregedését kevésbé tudjuk lassítani, ráadásul hajlamosak is vagyunk arra, hogy megfeledkezzünk róla. Ez pedig nem más, mint a kéz.

„A kezünk a második arcunk. A bőr vékony és érzékeny, és számos hatás éri” – magyarázta Luigi L. Polla genfi bőrgyógyász a Bestlife magazinnak. Ehhez képest azonban a bőrápolás során elsősorban az arcunkra és a nyakunkra fókuszálunk, míg a kezeinket gyakran figyelmen kívül hagyjuk. 

A szakember által említett hatások közé tartozik többek között a gyakori kézmosás és a kézfertőtlenítő használata, illetve az időjárási körülmények, beleértve az UV-sugárzást, a hideget vagy a szelet. „Döntő fontosságú, hogy a kezeidre ugyanannyi szeretetet és figyelmet fordíts, mint az arcodra” – hangsúlyozta a bőrgyógyász.

Jane a Tarzan című rajzfilmben

Részlet a Tarzan című rajzfilmből

És hogy hogyan tudod mindezt megtenni? Íme a legfontosabb lépések!

Minimalizáld az irritációt!

A napi többszöri kézmosás és fertőtlenítés kétségkívül fontos a fertőzések elkerülése érdekében, azonban öregítheti a bőrt. Ennek megelőzése érdekében használj lehetőség szerint kíméletes hatóanyagokat tartalmazó szappant kézmosáskor, utána pedig kend be a kezed hidratáló krémmel! Mosogatáskor – amihez erős tisztítószer szükséges – a bőrgyógyász gumikesztyű viselését javasolja, hogy megvédd a kezed a szárító összetevőktől.

Fektess be egy minőségi kézkrémbe!

„A kézkrémben olyan összetevőket kell keresni, mint a glicerin, a karbamid, a ceramidok, a hialuronsav, valamint a különféle növényi olajok és a sheavaj – sorolta Luigi L. Polla. – A kézkrémben kerülendő összetevők közé tartozik minden, ami szárít, például az AHA sav.” Érdemes továbbá kerülni a lúgos (7-nél magasabb) pH-jú termékeket is, mivel ezek hámlasztó és dehidratáló hatást fejtenek ki a bőrön.

Védekezz a környezeti tényezők ellen!

A kezek gyakran ki vannak téve a napsugárzásnak, vagy éppen a hidegnek, szélnek. Ezek a tényezők kiszáradást, irritációt, UV-károsodást okozhatnak. Mindezek leküzdésére a bőrgyógyász azt javasolja, hogy egész télen viselj kesztyűt – még akkor is, ha a hőmérséklet nem annyira alacsony –, hogy megvédd a kezed az időjárás viszontagságaitól. Mindemellett nemcsak nyáron, de egész évben fontos a fényédelem is: a kezedről se spórold le soha a fényvédő krémet!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top