Trend

Ezekről a testrészeinkről rendszeresen lehagyjuk a fényvédőt

Egyetemi kutatók mutatták be, melyek azok a tipikus területei az arcbőrnek, ahonnan gyakran lemarad a fényvédő, így az amúgy is érzékeny bőr még inkább ki van téve a bőrrák kockázatának.

Az UV-sugárzás miatti bőrrák kialakulásának jelentős kockázata van, mégis sokan mismásolják el a fényvédelem fontosságát. Pedig nem kellene sokat tenni bőrünk védelméért, mindössze fényvédő krémre van szükség – a megfelelő módon, a megfelelő mennyiségben, és máris jelentősen csökkentettük a kockázatot. Ennek fontosságára világít rá az az egyetemi kutatás is, mely azt vizsgálta, a szokásos rutinnal felvitt fényvédő krém vajon megfelelő védelmet nyújt-e bőrünknek.     

A Liverpooli Egyetem kutatói végezték el a vizsgálatot, melyből kiderült, a felmérésben résztvevők arcuk közel 10 százalékát nem kenték be megfelelően, eredményük fontossága mellé pedig odatették a riasztó adatot is, miszerint a Szigetországban a basalioma rosszaindulatú bőrdaganatos betegség több mint 90 százalékba a fejen, illetve a nyaki részen jelentkezik, az összes bőrdaganatos megbetegedést nézve pedig 5-10 százalék közötti értékű a szemhéjon jelentkező daganatos megbetegedések aránya. Épp azon területeken, melyekről lemarad a fényvédő.

A vizsgálat egyszerű volt, mindössze azt kérték a résztvevőktől, kenjék be arcukat a megszokott módon fényvédővel. A kutatók arra voltak kíváncsiak, maguktól miként végzik el ezt az egyszerű műveletet, mely elviekben a napi rutin részének kellene lennie. Minden résztvevőt UV kamerával lefotóztak a krémezés előtt és után is, a felvételek pedig szó szerint feketén-fehéren megmutatták, az arc mely területeiről maradt le a fényvédő: ahol bekenték, az fekete lett a képeket, ahol nem, az fehér maradt. A fotókat többféle szempont szerint is vizsgálták, elemezték, míg kijött az ijesztő eredmény: átlagosan a teljes arcbőr 9,5 százalékára nem került fényvédő, a leggyakoribb kihagyott területek a szemhéjak (13,5 százalék), illetve a belső szemzug környéke, valamint az orr teteje, amelyet a résztvevők 77 százaléka hagyott ki a fényvédőzésből.

Az UV kamerával készült fotók láttatni engedik a bőrfoltokat, melyeket a káros UV sugárzás okoz:

Az UV kamerával készült fotók jól mutatják az UV-sugárzás okozta foltokat, melyek gyakran rendes fényben láthatatlanok a számunkra.
Megnézem
Összes kép (4)

A basalioma itthon is gyakori bőrbetegség, ahogyan a Házi Patika ír róla: “A basalioma a fehér bőrű emberek leggyakoribb daganata, minden harmadik ember élete során legalább egyszer szembesül ezzel a ráktípussal. A betegség nemtől függetlenül inkább azoknál alakul ki, akik idejük nagy részét zárt ajtók mögött töltik, viszont amikor nyaralnak, gyakran leégnek.” Basaliomát néhány napégés is kiválthat és már a negyvenes korosztálynál is gyakori az előfordulása. A melanómával, vagy a laphámrák nevű, szintén nem festékes bőrrákkal ellentétben nincs áttétképző hajlam az esetében, ezért a basaliomát nem kell minden esetben azonnal kimetszeni, más gyógyító módszerek közül is választhatnak az orvosok.

A nem megfelelő fényvédelemnek van egy másik következménye is: a ráncok megjelenése. Belehalni szerencsére nem lehet, de tény, hogy életünk során komoly összegeket adunk ki ránctalanító csodakrémekre, holott a legjobb módszer maga a megelőzés lenne. Mivel a napfény felelős a bőröregedési folyamatok 80 százalékáért, a fényvédő krémek azok, melyekkel arcbőrünkön a leghatékonyabban tudunk védekezni ellenük. Sokunknak a szarkalábak, vagyis a szemkörnyéken jelentkező ráncocskák jelentik az első számú ellenséget, mégis kevésbé figyelünk erre a területre: kevesebb fényvédő jut rá, sőt, még a hidratáló krémet is hajlamosak vagyunk lespórolni. A liverpooli kutatók által készített felvételeket itt nézhetitek meg.

A lenti videó tökéletesen szemlélteti a fényvédelem fontosságát, melyet a kutatással is alátámasztottak:

Jó, ha tudod a fényvédelemről:

A megfelelő fényvédelem nagyon fontos, hogy csökkentsük a bőrrák kialakulásának kockázatát.

A megfelelő fényvédelem nagyon fontos, hogy csökkentsük a bőrrák kialakulásának kockázatát. (Fotó: Getty Images)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top