nlc.hu
Életmód
Így kell helyesen használni a hajbalzsamot

Könnyen lehet, hogy eddig te is rosszul használtad a hajbalzsamot!

A szépségguru azt mondja, semmi szükség arra, hogy hagyjuk hatni a hajbalzsamot a felvitel után, mert azzal még árthatunk is a hajunknak!
Hajbalzsam a boltok polcain

Kelsey Griffin, aki lelkesen osztogat szépségtippeket a TikTokon, azt állítja, hogy nem szabad figyelembe venni a hajkondicionálókon szereplő ajánlásokat: felvitel után azonnal le kell mosni a balzsamot, mert ha túl hosszan várunk az öblítéssel, megváltoztathatja a fejbőr és a hajszálak pH-értékét.

Szerinte a samponok és a balzsamok úgy lettek kitalálva, hogy nyerő párosként egészítsék ki egymást, a samponozás után azért van szükség a hajkondicionálóra, hogy az kiegyensúlyozza a hajmosás után megváltozott pH-t.

Rosszat tesz a hajával, aki egyáltalán nem használ balzsamot, és az is, aki a szépülés reményében túl sokáig hagyja hatni: „Ne gondold, hogy ragyogóbb és egészségesebb lesz a hajad, ha 5-10 percig hagyod rajta a kondicionálót!” – részletezte a szépségblogger, aki azt mondta, hogy ez az intelem a hajmaszkokra nem vonatkozik, mert azoknak más az összetétele. 

Szerinte a legjobb az, ha a samponozás után felvitt balzsamot azon nyomban leöblítjük, mert azt, amire hivatott, ennyi idő alatt is eléri!

A kommentelők közül sokan elhűltek a kijelentéséért, és bevallották, hogy gyakran elkövették az általa felvetett hibát, teljesen jóhiszeműen. Ha te is közéjük tartozol, mostantól tudod, hogy teheted boldoggá a hajadat!

Forrás: Via, Fotó: Getty Images

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top