nlc.hu
Életmód
Kritika a Kopogás a kunyhóban című filmről

Meggyilkolnád egy szerettedet, ha csak így állíthatod meg a közelgő világvégét?

Néhány elszánt ember feszül egymásnak egy erdei kunyhóban M. Nigh Shyamalan (Jelek, Idő, Széttörve…) új thrillerében. Páran közülük azt állítják, itt a világvége, és csak egy nagy véráldozattal állíthatják meg. Feláldozza magát az egyén az emberiségért? Ez a fő kérdése a Kopogás a kunyhóban című filmnek.

A Hatodik érzékkel befutó M. Night Shyamalan író-rendező két, őt régóta foglalkoztató téma egyesül a Kopogás a kunyhóban című legújabb filmjében: a hit/vallás és a világvége/apokalipszis érkezése. Olyan filmekben dolgozta már fel e témákat, mint az egyik legnagyobb sikerének számító Jelek, amiben egy hitéből kitérő papnak kellett szembenéznie egy földönkívüli invázióval, vagy a sajnos röhejességig fajuló Az esemény, amiben a természet fordult az emberiség ellen. Shyamalan imádja a hőseit izgalmas morális dilemmák elé állítani, és bár a témái nagyszabásúak, a tétek pedig hatalmasak, a filmjei cselekményét többnyire leszűkíti néhány ember sorsára, és – legalábbis a jobb filmjeiben – a globális történések sosem kerülnek előtérbe, inkább csak a hátteret adják a személyes drámákhoz. A rendező munkamódszerében mindössze annyi változott, hogy az utóbbi időben a kedvenc témáit már nem mindig ő találja ki, hanem mások műveiben fedezi fel őket, és azokat dolgozza fel film formájában. Míg legutóbbi munkája, az Idő egy képregényen alapult, addig új filmje, a Kopogás a kunyhóban egy regényadaptáció, ám még a regény ismerőit is meg tudja vele lepni, ugyanis teljesen a saját képére formálta azt.

Kopogás a kunyhóban

Ennek a fickónak mondj nemet! (Fotó: UIP-Duna Film)

Megint jönnek, kopogtatnak

Egy kislány játszik az erdőben, szöcskéket gyűjt egy faháznál. Egyszer csak egy masszív hústorony lép oda hozzá az erdőből, és miután bemutatkozik, beszélgetni kezdenek. A barátságos, bár kissé ijesztő férfihoz hamarosan társak is csatlakoznak, és arra kérik a kis Went, hogy menjen be és szóljon az apukáinak (a lányt egy meleg pár neveli), hogy engedjék be őket, mert valami nagyon fontos dologról akarnak velük beszélni. A négy idegennél fegyverek vannak, Eric és Andrew apunak pedig érthető okokból eszük ágában sincs ajtót nyitni nekik, viszont térerő híján, elvágott vezetékekkel nem tudnak segítséget hívni, a ház ajtajai és ablakai pedig nem húzzák sokáig a négy idegen ostromát. Percekkel később Eric és Andrew már egy székhez kötözve ülnek a bérelt víkendházuk nappalijában, és kénytelenek végighallgatni a támadójuk vad eszmefuttatásait, akiknek a legfurcsább tulajdonsága, hogy… kifejezetten kedvesek velük.

A Kopogás a kunyhóban home invasion thrillerként indul, a műfaj tipikus alapszituációját bemutatva: idegenek támadnak egy családra egy mindentől távol eső házban, külső segítség pedig nincs kilátásban. Ez a műfaj alighanem azért olyan népszerű, mert kevés helyen érzi magát az ember nagyobb biztonságban, mint az otthonában, és ha a gonosz erők pont itt törnek ránk, megsebzik azt az illúziót, amit felépítettünk magunk köré, hogy legalább azon a néhány tíz (tehetősebbeknél néhány száz) négyzetméteren biztonságban vagyunk, és amíg odabent vagyunk, nem bánthat bennünket a külvilág. Bár ezt az alaphelyzetet számos filmben láthattuk már, továbbra is beleborzongunk, és Shyamalan most is ezt használja ahhoz, hogy a filmje nyitányát kellően hátborzongatóvá tegye. A gond csak az, hogy az izgalmak nem tartanak ki sokáig.

Kopogás a kunyhóban 2

Jelenet a Kopogás a kunyhóban című filmből (fotó: UIP-Duna Film)

Hinni vagy nem hinni?

Mint korábban említettem, ez a négy idegen ember támadóhoz képest felettébb kedves figura, és kissé bizarr, hogy a támadás és túszul ejtés ellenére afféle fura szektatagokként viselkedve igyekeznek meggyőzni az igazukról a rettegő családot, miközben folyton azt bizonygatják, hogy valójában nem akarják bántani őket, hanem arra akarják rávenni a család tagjait, hogy… egymást bántsák. Pontosabban áldozatot mutassanak be, mert azzal megmenthetik a világot a pusztulástól.

A négy behatoló szerint isteni látomások vezették őket a kunyhóhoz, mert nekik az a küldetésük, hogy rávegyék a családot az áldozatvállalásra. A háromtagú család egyikének meg kell halnia, de a halála nem lehet öngyilkosság, sőt a négy idegen sem ölheti meg őt: valamelyik családtagjának kell végeznie vele.

Négy alkalommal fognak rákérdezni arra, hogy meghozzák-e ezt az áldozatot, és valahány alkalommal nemet mondanak, ennek az ára az lesz, hogy rengeteg ember pusztul el valamilyen tömegkatasztrófában. A negyedik nem után pedig jön a totális apokalipszis: az egész emberiség elpusztul, kivéve hármójukat, akik ugyan túlélik ezt az egészet, de egy halott világban kell tovább élniük az életüket.

Tehát Leonardék (Dave Bautista egy tőle egészen szokatlan szerepben bizonyít) gyakorlatilag egy Sophie választása jellegű szituációt vázolnak fel, ahol a kiválasztott család számára nem létezik jó döntés, minden lehetőség fájdalmas következményekkel jár, ráadásul valójában nem tudhatják biztosan, hogy a támadóik vajon csak megszállott őrültek, akik kitalálták ezt az egészet, vagy valóban lehet valami a közelgő apokalipszisben? Utóbbira egyetlen bizonyíték szolgál: fogvatartóik minden egyes nemet mondás után bekapcsolják a televíziót, ahol épp egy óriási katasztrófáról (szökőár, halálos járvány…) számolnak be, ami rengeteg áldozattal jár.  

Thriller izgalmak nélkül

Furcsa hibrid lett a Kopogás a kunyhóban. A home invasion thriller egyrészt csak a keretet szolgáltatja hozzá: a film inkább egy nagy, morális dilemma körbejárása és értekezés a hitről, valamint arról, hogy a mai világunkban sokak szemében a mély hit megélése egyenlővé vált az őrülettel. Shyamalan ebben egy elég konzervatív álláspontot vesz fel, a filmje a következtetéseit és a sztori következményeit (melyek jelentősen eltérnek a regénytől) nézve akár Biblia-táborokban is vetíthető lenne. Ugyanakkor abból a szempontból mégis csak progresszív, hogy egy örökbefogadott gyermeküket kettesben nevelő meleg párt tett meg főhősnek, és a páros döntéseit rendre alátámasztja néhány flashbackkel, amikben bemutatja, hogy az életük során mennyi gyűlölettel kellett szembenézniük. Elfordultak tőlük a szüleik, voltak már gyűlölet-bűncselekmény áldozatai,

vagyis a világ már sokszor fordult ellenük, most pedig pont tőlük várják, hogy mentsék meg a világot? Ők hozzák meg az áldozatot, miközben értük nem hozott áldozatot senki?

Shyamalan nagyon ügyesen építi fel a filmje erkölcsi kérdéseit és hozza nehéz helyzetbe a hőseit, ugyanakkor annak, aki ismeri a Kopogás a kunyhóban rendezőjének korábbi munkáit, talán túlzottan ismerős felépítésű lesz a film, hovatovább: a rendező, aki pont a nagy fordulatairól ismert, most egy egészen kiszámítható ívre húzza fel a filmjét. Márpedig az, hogy tudjuk, mire megy ki a játék, a feszültséget is gyorsan kiöli belőle: a játékidő második felére elfogynak az izgalmak, ami egy thrillernél elég komoly problémát jelent. A rendező és operatőre ügyesen lakják be a kis teret a kamerájukkal, időnként egészen innovatív módon fényképeznek egy-egy szcénát, de az időről időre felvillanó extrém erőszak erejét képtelenek hatásosan visszaadni, és nem csak azért, mert nem akarják direktben megmutatni őket. Egyszerűen érzelmi sokkhatás nélkül tárják elénk a haláljeleneteket, ami szintén óriási hiba ebben a zsánerben. Emiatt a Kopogás a kunyhóban kevésbé élvezhető thrillerként, ez inkább egy keresztény vagy pszeudo-keresztény morális játék, ám az izgalmas kérdésfelvetései mögé elfelejtettek izgalmas, komplex, szerethető karaktereket pakolni, miközben a helyzetek alakulása is nélkülözi a természetességet, szinte érzi mögötte az ember a forgatókönyvíró agytekervényeinek morajlását, vagyis a műviséget.

A Kopogás a kunyhóban már látható a hazai mozik műsorán.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top