nlc.hu
Életmód

A világ legrégebben forgalomban lévő parfümjei

8 parfüm, ami több mint száz éve nem ment ki a divatból

Ezekről az illatszerekről nem túlzás azt állítani, hogy kiállták az idő próbáját.

Miközben a divatházak és kozmetikai márkák szezonról szezonra számtalan parfümújdonsággal rukkolnak elő, léteznek olyan illatszerek, melyek száz, kétszáz vagy akár ötszáz éve stabilan tartják magukat a piacon. Íme a 8 legrégebben létező és ma is forgalomban lévő illat!

Santa Maria Novella Acqua della Regina (1533)

A firenzei Santa Maria Novella kolostor domonkos szerzetesei még 1533-ban, Medici Katalin házasságkötése alkalmából készítették el az Aqua Della Regina azaz A királyné vize nevű, citrusos illatszert. A kolostor 1612-ben alapította meg a Santa Maria Novella Parfüm- és Gyógyszerészeti Laboratóriumot, mely különféle gyógyászati- és szépségápolási termékeket gyártott és árusított. Az első illat, amit piacra dobtak, az Aqua Della Regina volt, mely a mai napig, vagyis megalkotása után közel félezer évvel is kapható, ami azt jelenti, hogy ez a világ legrégebben forgalomban lévő illatszere. A kolostor pedig a világ leghosszabb ideje folyamatosan működő gyógyszertárával és szépségmárkájával is büszkélkedhet. 

Acqua della Regina

Acqua della Regina (Fotó: us.smnovella.com)

Farina 1709 Eau de Cologne (1709)

Johann Maria Farina Németországban élő olasz kémikus az 1700-as évek elején különféle gyümölcsök és növények illatanyagait tiszta, desztillált alkoholban oldotta fel – így született meg a kölnivíz. Farina 1709-ben, Kölnben alapította meg gyárát, a parfüm a városról kapta az Eau de Cologne nevet, mely egyben fajtanév is lett. Az eredeti recepten alapuló kölnivizet máig is gyártja és forgalmazza az immár nyolcadik generációs családi vállalkozás. Az illatszer ma a Farina 1709 Eau de Cologne nevet viseli. Az illat fejjegyei a bergamott, a citrom, a keserű narancs és a lime, szívjegyei a galbanum, a jázmin és az ibolya, alapjegyei pedig a szantál, a cédrus és a pézsma. 

Farina 1709

Farina 1709 (Fotó: farina1709.com)

4711 (1792)

1792-ben Wilhelm Mülhens német kereskedő nászajándékba kapta egy karthauzi szerzetestől az úgynevezett aqua mirabilis, vagyis a csodavíz titkos receptjét, mely igencsak hasonló volt a Farina-féle kölnivízéhez. Mülhens meglátta az üzleti lehetőséget a csodavízben, melyet hamarosan gyártatni is kezdett a kölni Glockengassén található üzemében. Mülhens és fia Farina néven forgalmazták az illatszert, az eredeti kölnivíz feltalálójának családja azonban az 1800-as évek elején beperelte őket engedély nélküli névhasználatért. 1832-ben Mülhensék elvesztették ugyan a pert, ám a névhez ezek után is ragaszkodtak, ezért trükkhöz folyamodtak: bevettek a vállalkozásba egy Carlo Francesco Farina nevű férfit, aki csupán névrokonságban állt a kölni feltalálójával, ez azonban éppen elég volt ahhoz, hogy a terméket továbbra is Farina néven árusíthassák. 1881-ben azonban egy újabb bírósági döntés arra kötelezte Wilhelm Mülhens unokáját, a céget akkoriban vezető Ferdinand Mülhenst, hogy változtassa meg a nevet. Az illatszer ekkor kapta a 4711 nevet, méghozzá a cég székhelyének házszámáról. Ezen a néven árusítják ma is.

4711

4711 Echt Kölnisch Wasser (Fotó: 4711.com)

Florida Water (1808)

Egy New York-i parfümőr, Robert I. Murray 1808-ban mutatta be a Florida Watert, vagyis a kölnivíz amerikai változatát. Az illat alapja ugyanúgy citrusos, mint a kölnivízé, a parfümőr azonban a hangsúlyt az édes narancsra helyezte, illetve fűszeres jegyeket is adott hozzá, így levendulát és  szegfűszeget. A név a fiatalság forrására  utal, amely a legenda szerint Floridában található. A jelenlegi védjegytulajdonosok, a Lanman & Kemp Barclay a mai napig is a több mint 200 éves formula szerint gyártják a terméket, melynek a címkéjén is csak minimálisan változtattak az eredetihez képest. 

Florida Water

Florida Water (Fotó: floridawater.com)

Eau de Cologne Imperiale (1853)

Pierre-François-Pascal Guerlain, a patinás kozmetikai márka alapítója 1853-ban III. Napóleon francia császár neje, Eugénia császárné számára alkotta meg Eau de Cologne Imperiale illatot, melyért az Őfelsége parfümőre címmel tüntették ki. A császárné élvezte az illat használatának kizárólagos jogát, 1860-ban azonban engedélyt adott a termék forgalomba hozatalára. A citrusos-fűszeres Eau de Cologne Imperiale azóta is Guerlain egyik legnépszerűbb terméke. Palackján a francia birodalmat szimbolizáló 69 méh, valamint a Guerlain család emblémája, míg címkéjén a napóleoni címer látható. 

Eau de Cologne Imperiale

Eau de Cologne Imperiale (Fotó: guerlain.com)

Penhaligon’s Hammam Bouquet (1872)

A brit William Henry Penhaligon az 1860-as években borbélyként kereste a kenyerét egy londoni törökfürdőben. Ez a hely ihlette első illatát, a Hammam Bouquet-t, melyet 1872-ben dobott piacra. Két évvel később aztán ő vette át a törökfürdő vezetését, melyet egy parfümériával is kibővített. A Penhaligon’s Hammam Bouquet, illetve számos később megalkotott parfümje napjainkban is kapható. 

Penhaligon’s Hammam Bouquet

Penhaligon’s Hammam Bouquet (Fotó: penhaligons.com)

Fougère Royale (1882)

Paul Parquet francia parfümőr 1882-ben Houbigant márka számára kreálta a Fougère Royale parfümöt, mely új irányzatot indított el az iparágban, ugyanis az addig uralkodónak számító citrusos-virágos jegyekkel szemben ezt az illatot a földes-mohás-fás jegyek jellemezték. A Fougère Royale-t eredetileg ugyan nőknek szánták, azonban inkább a férfiak körében vált népszerűvé. Bár a gyártása egy ideig szünetelt, 2010-ben újra forgalomba került.

Fougère Royale

Fougère Royale (Fotó: houbigant-parfum.com)

Narcisse Noir (1911)

Ernest Daltroff parfümőr, a Caron márka alapítója 1911-ben dobta piacra első parfümjét, a Narcisse Noir-t, melyben a fehér virágok iránti szenvedélye öltött testet. Nevét a görög mitológiai alakról, Narkisszoszról kapta. A parfüm debütálását követően rövid idő alatt elsöprő sikert aratott Franciaországban és az Egyesült Államokban is. A kultikus-klasszikus illat máig is része a Caron parfümkínálatának. 

Narcisse Noir

Narcisse Noir (Fotó: parfumscaron.com)

Via: 1, 2, 3, 4, 5

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top