nlc.hu
Életmód
Vasvári Vivien esküvőjének időpontja

Vasvári Vivien elárulta, mikor lesz az esküvője

Nemrég jegyezték el, és az esküvő időpontjára sem kellett sokat várni.

Vasvári Vivien nemrég árulta el, hogy 3 év után úgy döntöttek párjával, Zsigmonddal, hogy véglegesen összekötik az életünket. Kapcsolatuk egyáltalán nem volt felhőtlen, szakítottak is, de ennek ellenére bíznak a házasságban. A Blikknek most azt is elmondta Vivien, mikor várható az esküvő.

Legutóbb már egy sokat sejtető fotó is kikerült a közösségi oldalára, amelyen Vivien felkérte az egyik barátnőjét tanúnak. Ezért a követői azt kezdték el találgatni, vajon a szerelmesek még az idén összeházasodnak-e. Nem kellett sokat várni a válaszra, az édesanya ugyanis maga mondta el a korlátozott ideig elérhető Instagram-történetében, hogy mikor megy hozzá Zsigmondhoz.

Jövő héten

– árulta el szűkszavúan, ahogy arról is említést tett, hogy neve is változni fog, már csak pár napig Vasvári. 

Vasvári Vivien

Fotó: Instagram

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top