nlc.hu
Életmód

19 évesen elhunyt Ambarus Fanni, aki 8 évesen esett át szívátültetésen

„Már az angyalok táborát erősíti” – elhunyt Ambarus Fanni, aki nyolcévesen kapott új szívet

A fiatal lány néhány héttel ezelőtt újból kórházba került, és szervezete feladta a küzdelmet.

Ambarus Fanni mindössze nyolcéves volt, amikor 2012-ben szívátültetésen esett át a Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézetben. Ő volt az első hazai gyermek, aki külföldről kapta a szervet. A kislány a beavatkozás után szerencsére hamar felépült, bő egy hónap után már el is hagyhatta a kórházat, 11 évvel a műtét után azonban romlani kezdett az állapota.

“Két héttel ezelőtt a kilökődés tüneteit produkálta, nehezen lélegzett, puffadt, víz volt a hasában és a mellkasában. Azonnal feljöttünk Budapestre, kiderült, hogy a kilökődés utolsó fázisában járt. Annak ellenére, hogy azonnal megkapta a legerősebb kilökődésgátló szereket, szombaton a CT közben leállt a szíve, pontosabban a teljes jobb szívkamra. Hatszor élesztették újra”nyilatkozta néhány nappal ezelőtt Fanni édesanyja, Ambarusné Balogi Melinda a Blikknek.

Gyerta ég a sötétben

Fotó: Unsplash

Szerencsére sikerült visszahozni a fiatal lányt az életbe, és ugyan altatásban tartották, de az állapota biztató volt. Édesanyja azonban most szörnyű hírről számolt be a Facebook-oldalán, Fanni elhunyt

Fájdalmas szível tudatjuk mindenkivel, hogy szeretett lányunk Fanni ma feladta a küzdelmet és az angyalok táborát erősíti!

– írta a posztjában az édesanya.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top