A kutatók szerint már az is rossz, ha túl gyorsan alszol el

nlc | 2023. Március 09.
5 perc alatt elalszol? Van egy rossz hírünk.

Beletelik egy kis időbe, amíg elalszol, vagy perceken belül húzod a lóbőrt? Nos, ha ez utóbbi, akkor egy szakértő szerint egészségtelen alvási szokásaid lehetnek.

Dr. Sophie Bostock, más néven The Sleep Scientist azt mondja, hogy az ágyba fekvés utáni öt percen belüli elalvás „rossz jel” lehet. A szakértő évek óta az alvás fontosságának szószólója. Dr. Bostock most arra figyelmeztetett, hogy bár fontos a hét-kilenc óra alvás, nem ez az egyetlen dolog, ami miatt aggódni kell, amikor lefekvésről van szó.

Például, ha kevesebb, mint öt percbe telik elaludni, amikor a fejedet a párnára hajtod, valószínűleg kialvatlan vagy, mert ez az alváshiány jele, ami meglepő betegségeket okozhat, ezért hasznos lesz egy kicsivel több alvás.

Egy átlagos felnőttnek hét-kilenc óra alvásra van szüksége, míg egy átlagos gyermeknek 9-13 órára.

 Hozzátette, hogy

az ideális idő az elalváshoz körülbelül 15-20 perc.

Dr. Bostock kijelentette: Ugyanakkor ha az elalvás rendszeresen több mint fél órát vesz igénybe, érdemes megvizsgálni az alvási szokásainkat.
 
Ami pedig egyáltalán nem segít az alvási szokásodon, az a TikTok görgetése vagy egy tévésorozat túlzott nézése.

(via)

A gyors elalvás is intő jel (Fotó: Pexels)

Exit mobile version