nlc.hu
Életmód
12 és 13 éves lányok öltek meg egy tinit Németországban

Két tinilány ölt meg egy 12 évest Németországban

A diáklányok beismerő vallomást is tettek azóta.
Gyász

Több késszúrással végeztek a velük egyidős lánnyal az észak-rajna-vesztfáliai Freudenbergben szombaton, adták hírül a hatóságok kedden. Az áldozat ismerte a gyilkosait, akik büntetőjogilag nem vonhatók feleősségre.

Bár a rendőrség többször is átfésülte a bűntény helyszínét, a gyilkos fegyvert eddig nem találták meg, olvasható a 24.hu cikkében.

A 12 éves diáklány holttestére vasárnap találtak rá egy bicikliút mellett, utoljára szombat délután látták élve Freudenbergben, amikor egy barátjától tartott hazafelé.

Luise felkutatására a rendőrség mellett nyomkereső kutyát és hőkamerával felszerelt helikoptert is bevetettek, de nem találták meg. A két tizenéves lány azután vált gyanússá a nyomozóknak, hogy első alkalommal tett vallomásuk több ponton is ellentmondott a szemtanúkénak. 

Az újabb kihallgatás alkalmával, amelyre pszichológus és gondviselőjük jelenlétében került sor, szembesítették őket az ellentmondásokkal, így a kihallgatás végén beismerték tettüket.

Fotó: Getty Images

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top