nlc.hu
Életmód
Nőgyógyásznak és ügyvédnek hazudta magát a pécsi csaló

Nőgyógyászként és ügyvédként is keresett pénzt a pécsi férfi, ám kiderült, hogy csaló

Kuruzslás és csalás miatt emelt ellene vádat a Pécsi Járási Ügyészség.

Hol nőgyógyásznak, hol ügyvédnek adta ki magát egy pécsi férfi. A csalássorozatát még 2021-ben kezdte, amikor először a kozmetikusának hazudta azt, hogy nőgyógyász. A nő munka közben lett rosszul, az ott tartózkodó férfi pedig felajánlotta neki, hogy megvizsgálja és kezeli, mert könnyen előfordulhat, hogy nőgyógyászati problémája van – írja a Telex.

Csaló

Ügyvédként és nőgyógyászként is lehúzott embereket, pedig egyik sem volt (Fotó: Getty Images)

A csaló ezután többször is megvizsgálta a kozmetikust a lakásán vagy a nő munkahelyén, sőt kenetet is vett tőle. A nő annyira elégedett volt, hogy egy ismerősének is ajánlotta az „orvost”, aki gyermeket tervezett a párjával. A csaló a pár mindkét tagját több alkalommal vizsgálta meg, mintát és kenetet véve tőlük. A pár női tagja kezdett először gyanakodni, ezért feljelentést tett a rendőrségen. Eközben a férfi egy társkeresős ismerkedés közben már ügyvédnek adta ki magát, miután megismerkedett egy nővel. A férfi különböző indokokra (például saját betegségére, illetve családtagjai halálára) hivatkozva összesen 12 millió forintot csalt ki az áldozatától. Csalásért és kuruzslásért akár 2-8 évig terjedő szabadságvesztésre is ítélhetik.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top