nlc.hu
Életmód

Fogyatékkal élő tinilányt zaklattak a gyermekotthonban

Fogyatékkal élő tinilányt zaklatott a gyermekotthon ápolója

Egy nevelő állítólag látta is, ahogy az ápoló fogdossa a fiatal lányt a gyermekotthonban.
Összetört, szomorú tinilány ül az ágya mellett

Szexuálisan zaklatott egy középsúlyos értelmi fogyatékos lányt egy gyermekotthon ápolója. Az eset még három évvel ezelőtt történt, de nemrégiben fejeződött be a nyomozás az ügyben.

A Blikknek az édesanyja beszélt arról, hogy a Szirka nevű, most 16 éves lányának volt egy alapbetegsége, felmerült az autizmus és egy nagyon enyhe fogyaték, ezért rengeteg vizsgálatra vitte. Aztán 2018-ban kapott egy súlyos epilepsziás rohamot, sokféle gyógyszert adtak neki, amelyektől a mentális állapota folyamatosan romlott. Megjárta a pszichiátriát, majd bevitték a Kornis Klára Gyermekotthonba.

„Ez automatikusan azzal járt, hogy gyámot rendeltek ki a lányomnak, mint minden olyan gyereknek, aki ilyen intézménybe kerül – mondta az édesanya. – Amikor bementem Szirkához, elborzadtam, hogy a lányom javítóintézetbe került. Drogfüggő, prostituált fiatalkorú bűnözők közé. Szirka zokogva kérte, hogy tegyek valamit, mert megölik a többiek.”

Az is kiderült, hogy Szirkát szexuálisan molesztálta az egyik ápoló. Az egyik nevelő látta, hogy a férfi a lány mellét fogdossa a póló alatt, majd ráhajol a gyerekre. Szirka szerint az ápoló a nadrágjába is benyúlt. A gyám a történtek miatt feljelentést tett a rendőrségen.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság a lappal közölte: befejezték a nyomozást, az iratokat pedig idén március 10-én vádemelési javaslattal küldték meg az ügyészségnek. A Fővárosi Főügyészség arról tájékoztatott, hogy szexuális erőszak minősített esete miatt folyik az eljárás, amelynek egy gyanúsítottja van.

A gyermekotthonokban történt szexuális zaklatások közül az egyik legsúlyosabb a bicskei gyermekotthonban történt, az intézmény volt igazgatója nyolc év fegyházat kapott jogerősen szexuális bűncselekmények miatt, és örökre eltiltották a foglalkozásától.

(Kiemelt kép: illusztráció, fotó: Getty Images)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top