A szőke, karcsú, szép arcú Schumayer Rozália története már azelőtt megpecsételődött, hogy ő lett volna a századforduló leghíresebb magyar kurtizánja. Szerelemgyerekként született, édesanyja egy pilisi orvos lánya volt, akit egy ismeretlen katonatiszt ejtett teherbe, hogy a szülőkkel ezután mi történt, azt nem lehet tudni, csak annyi biztos, hogy a lányt 16 éves koráig a nagyszülei nevelték. A sors fintora, hogy unokájukat pont ugyanúgy vesztették el, ahogyan a lányukat is: egy katona érkezett a faluba, aki fűt-fát ígért a lánynak, együtt szöktek a fővárosba, de az első elhált éjszaka után utcára tette a fiatal Rózát, aki szégyenében nem mert hazamenni, így teljesen magára maradt.
Virágos lányból kaméliás hölgy
16 évesen Rózának nem volt más választása, mint feltalálni magát – ez egyébként az egész életére jellemző volt, mondhatnánk, hogy tipikusan az az ember, aki a jég hátán is megélt. A csúfos szerelmi történetet maga mögött hagyva egy virágboltban kezdett dolgozni a Szervita téren, ő volt a kiszolgálólány, aki a gavallérok gomblyukába tűzte a friss virágot, többek között Podmaniczky Frigyes, Károlyi István gróf, Szemere Miklós, vagy Batthyány Lajos fia, Elemér is ide járt, és nemcsak a virágért jöttek. Róza szépsége és figyelmessége, valamint intellektusa imponált a kor agglegényeinek, egyre több és több úriember látogatott a virágüzletbe, amíg egy napon Apponyi Albert is felbukkant a vásárlók között és elkezdett udvarolni a lánynak. Azaz nemcsak udvarolt, hanem lakást is vásárolt számára, és taníttatni kezdte, bár a legtöbb embernek fogalma sem volt arról, hogy ki Róza patrónusa.
Pilisy Róza (Fotó: Wikipedia)
A főváros legjobb német és francia nyelvoktatói, valamint egyetemi tanárai fordultak meg az otthonában, amit aztán külföldi utak követtek, a virágárus lány szinte egy csapásra nagyvilági nő lett, akinek esténként más és más férfi szerenádozott az ablaka alatt (korabeli feljegyzések szerint szigorúan plátói módon, ugyanis a kisasszony erényét egy angol társalkodónő felügyelte), otthonában azonban számos férfi megfordult, Krúdy Gyula szerint szállásra, kosztra, valamint vigalomra vágyva…
Pest rózsája
Róza megbecsülésével egyenes arányban nőtt a hódolók száma is, így idővel az otthona, ami nem volt több egy csöppnyi garzonnál, kicsinek bizonyult. Időközben Apponyival való kapcsolata szinte teljesen megszűnt, és bár a férfi a lakást neki adta, Rózának új lehetőség után kellett néznie. Pénze nem volt, a virágboltba nem akart visszamenni, ezért új udvarlók után nézett. Fontos megjegyezni, hogy bár nyílt titok volt, hogy prostitúcióból él, ezt senki nem mondta ki hangosan, ugyanis legalább olyan lényeges volt a találkozók alkalmával, hogy mély, irodalmi és politikai kérdésekről beszélgessen partnereivel, mint az, hogy ágyba bújjon velük, sőt. Mondhatnánk, hogy még fontosabb is, Róza – aki ekkor már Pilisy néven futott – ugyanis nagyra becsülte az intelligenciát, és fontosnak tartotta, hogy intellektuálisan is kapcsolódjon az otthonában megforduló férfiakhoz.
Pest rózsája (Fotó: Kováts Kriszta, Nyáry Krisztián – Játékok és szerelmek c. könyvéből)
Pest rózsája – a becenevet Albert angol hercegtől, azaz a későbbi VIII. Eduárdtól kapta, aki királlyá koronázásáig többször is ideutazott, hogy meglátogassa a kurtizánt – úgy döntött, hogy kapcsolatai révén fog új otthon után nézni, így részvénytársasági alapon vette meg a Károlyi-kert mellett álló többszintes házat, mely a haláláig otthona volt. A bordélyban az őt támogató uraknak saját szobájuk volt, melyben szívesen látott vendégek voltak, a ház berendezését pedig Thék Endre vállalta magára, akinek nem mellesleg az Operaház vagy a Parlament asztalosmunkái is köszönhetőek.
A legenda szerint Róza Batthyány Elemér oldalán foglalta el új otthonát, a gróf ugyanis sem nősülni, sem politikai babérokra törni nem tervezett, vagyis számára nem volt gond, hogy egy madame oldalán jelenik meg. Mi több, annyira lenyűgözte Róza műveltsége és szépsége, hogy a nő haláláig nagyon szoros barátságot ápoltak.
Az ifjú Krúdy Gyula már itt ismerte meg Pilisyt, aki egyszerre volt a barátnője, szerelme és múzsája, a Vörös postakocsiban például Madame Louise alakját egy az egyben Rózáról mintázta. A Pest rózsája – Pilisy Róza legragyogóbb élete, öreges hanyatlása és remete halála című publicisztikájában így írt az akkori időszakról:
Róza asszony elérte vágyát. Saját otthona volt, ahol vendégeit mindig fehér ruhában, Blahánés kedvvel, pezsgős, franciás szellemességgel, alázatosan várta a lépcső följáratánál. Úrnő volt, és rabnő volt egyszerre. A szerelem rabnője, királyok úrnője – amint a régi iskola szerint mondták.
Krúdy Gyula (Fotó: Kováts Kriszta, Nyáry Krisztián – Játékok és szerelmek c. könyvéből)
Szerelem volt a végzete
A Magyar utca 20. szám alatt rengeteg híresség megfordult. A Lord T-ként elhíresült angol trónörökös egy volt a népes társaságból, de többek között Ferenc Ferdinánd, az osztrák trón várományosa, és Milán szerb király is Róza közeli ismerőse volt. Ugyanakkor a kurtizánt nem foglalkoztatta a vagyonszerzés – legalábbis nem ilyen szinten –, gavallérjaitól pénzt nyíltan sosem kért, a szolgálataiért cserébe a férfiak zárt borítékot hagytak az asztalán, de anyagiakról sosem beszéltek. Ugyanakkor ajtaja mindig nyitva állt a kor feltörekvő írói és költői előtt, hiszen ő maga is szenvedélyesen szerette az irodalmat. Róza verseket, novellákat és regényeket is írt, szalonjában pedig gyakran tartott összejöveteleket a kor irodalmáraival.
Egy ilyen alkalommal ismerkedett meg Pekár Gyulával, akit Makonyai Dezső mutatott be neki azzal a megjegyzéssel, hogy róla mintázták a Toldi Miklós alakját az Arany János-szoborhoz, ami nyilvánvaló hazugság volt, de Pekár Gyula híres volt arról, hogy szerette magát jó színben feltüntetni. Az mondjuk tény, hogy szívesen modellt állt volna hozzá, de Stróbl Alajosnak nem tetszett Pekár önteltsége, ezért nem őt választotta végül. Ezzel együtt azonban Róza azonnal és menthetetlenül szerelmes lett belé és kis híján ez okozta a vesztét is. Amikor Pekár elhagyta őt, a nő öngyilkosságot kísérelt meg, és szíven lőtte magát, legalábbis ezt mondják. A kiérkező orvos szerint a lövés olyan szögben érte, hogy az nem lehetett szuicid kísérlet, ezzel pedig gyanúba keverte Pekárt, aki közben végig a szomszéd szobában lapított.
Pekár Gyula (Fotó: Kováts Kriszta, Nyáry Krisztián – Játékok és szerelmek c. könyvéből)
Krúdy a Francia kastély című művében megírta a történteket és Pekárt gyanúsította, amit az egocentrikus író eléggé a szívére vett, úgyhogy amikor íróból államtitkári pozícióra tört, minden utat elvágott Krúdy előtt, így az író az otthona mellett a megélhetését is elveszítette.
Visszakanyarodva Rózához, csodával határos módon túlélte a lövést, de az életében már semmi nem volt a régi. Az első világháború alatt még hadikórházat szervezett a sebesülteknek – esze mellett híres volt hatalmas szívéről is –, de életének ez a része már homályba vész. 1926-ban – 70 éves korában – a nyilvánosházak engedélyét is bevonták, ezzel pedig Rózát megfosztották attól az élettől, amit annyira szeretett. Öt évvel később halt meg, halálos ágyán még Krúdyt hívatta, és elmesélte neki az élete történetét. A leghíresebb magyar kurtizánról szóló nekrológját az író ezzel fejezte be:
Senki se bánhatta meg, hogy ismerte.
