Álomesküvő a roncstelepről – 10 millió forintot spórolt az ifjú pár

Olga | 2023. Április 24.
A házasodni készülő párnak saját roncstelepe van, ahonnan össze tudták turizni azokat a használt tárgyakat, amiknek segítségével létrehozták a saját álomesküvőjüket jelentősen olcsóbban.

Egy pár megosztotta, hogyan alkották meg álomesküvőjüket a roncstelepről származó tárgyak felújításával. A 40 éves Melissa Drabble és férje, a 41 éves Mark a Tin Man Scrap nevű fémhulladék-kereskedést üzemelteti, így amikor eljegyezték egymást, úgy döntöttek, hogy a több 100 ezer behozott tárgy közül néhányat felhasználva valósítják meg az esküvőjüket. Az erőfeszítéseik meg is térültek, hiszen a pár összesen 6000 fontot (2,5 millió forintot) költött a nagy napra – ezzel mintegy 10 millió forintnyi összeget spóroltak meg.

Melissa és Mark 1999-ben találkoztak, igazi tiniszerelem az övék, amiből aztán közös biznisz, majd házasság lett. A fémhulladéküzletüket a kerti fészerben indították el, ám hamarosan rájöttek, hogy sok tárgy túl jó ahhoz, hogy beolvasztásra kerüljön, ezért elkezdték eladni a legjobb leleteket. Ennek eredményeként 2012-ben megszületett a Derbyshire Reclamation nevű újrahasznosító telepük. Így amikor eljegyezték egymást, ez lett az ihletője a használt cuccokból épült esküvőjüknek.

Miután 2021 szeptemberére tűzték ki a dátumot, elkezdték átkutatni a gyűjteményüket egyedi esküvői dekorációk után. Székeket, gyertyatartókat, tortaállványokat és serlegeket mentettek ki a kukákból, valamint diszkógömböket és egy valódi telefonfülkét is a díszítéshez. Az összes asztalt ingyen kapták egy helyi kocsmából, amelyet éppen lebontottak, a tányérokat és poharakat pedig egy barátjuktól kölcsönözték ingyen.

A költségek megtakarítása érdekében templomban házasodtak össze, de a fogadást a saját kertjükben tartották – a séf egy barát volt, aki ingyen főzött. Este pedig Melissa édesanyja és testvére által készített büfét is rendeztek, amihez kerti dekorációkat is zsákmányoltak a roncstelepről – köztük egy 1920-as évekbeli körhintát, egy régi dodzsemautót és egy elefántos játszótéri szettet, amelyet felújítottak, hogy később továbbadják.

Melissa elmondta: „Néha az esküvők olyan nagyszabásúak lehetnek, hogy úgy érezzük, mintha az érzelmek nem is léteznének. De a munkánk jellege miatt tudtam, hogy mindent kézzel készítettnek és személyesnek akarok a saját esküvőnkön. Emellett olyan dolgokat akartam készíteni, amelyeket évekig meg lehet tartani és megbecsülni. Szenvedélyesen szeretem megmenteni a dolgokat, ezért az esküvőmön azt akartam, hogy minden a lehető legrégebbi legyen.”

roncstelep esküvő

Melissa esküvői csokra is újrahasznosított anyagokból készült. (Forrás: Profimedia)

roncstelep esküvő

Melissa és Mark újrahasznosított székei és asztala, amelyek a roncstelepen talált tárgyakból állnak. (Forrás: Profimedia)

roncstelep esküvő

DIY tortabódé, amit Melissa és Mark alakított át a roncstelepen talált telefonfülkéből. (Forrás: Profimedia)

roncstelep esküvő

Újrahasznosított ékszerek, amelyeket Melissa és Mark roncstelepen találtak. (Forrás: Profimedia)

roncstelep esküvő

Melissa és Mark újrahasznosított esküvői dekorációja. (Forrás: Profimedia)

Via; Kiemelt kép: Profimedia/nlc

Exit mobile version