Tankolás közben kigyulladt egy robbanómotoros hajó Balatonkenesén a kikötőben még április 28-án. A vízi jármű teljes terjedelmében égett, és hatalmas, fekete füst szállt a magasba. Szerencsére sikerült eloltani a lángokat, és senki nem sérült meg a tűzesetben.
A Blikk most azt írja, hogy Juhász Csaba állatorvos volt az, aki a saját életét is kockáztatva megmentette a hajósokat. Egy másik hajón volt a kikötőben, amikor meghallotta a segélykiáltásokat. A kigyulladt hajót percekkel korábban tankolhatták tele, ami 200 liter üzemanyagot jelent. De alig értek ki a vízre, berobbant a motor.
A hajón két férfi és egy nő tartózkodott. Juhász Csaba egy kikötőmester kíséretében motoros csónakkal közelítette meg a lángoló hajót, ahol akkor már három poroltóval próbálták oltani a tüzet. Juhász doktorék is beszálltak az oltásba, de csak másodpercekre tudták elfojtani a lángokat.
„A hajó három utasa sokkos állapotban volt, az egyik férfi még vissza is akart menni a kabinba a kulcsaiért, miközben mindenhol gomolygott az égő műanyag mérgező füstje. Végül sikerült őket a saját csónakunkba parancsolni. Hat másodperccel ezután mindent elborított a tűz” – idézte fel a drámai perceket az állatorvos, aki ezután még abban is részt vett, hogy a füstölgő hajót elvontassák, nehogy a kikötőben lévő többi hajó is kigyulladjon.
Februárban egy több mint egymilliárd forintot érő luxusjacht égett ki az Óbudai-sziget déli felénél, az Árpád híd budai hídfője közelében.
(Kiemelt kép: Facebook/BalatonHelp)