Ha bármelyik szingli nőt megkérdeznénk arról, hogy milyen típusú pasit keres, biztos, hogy az őszinte és hűséges jelzők mellett a dobogón végezne a kedvesség is, mint a jófiúk alapvető ismérve. Nem kell különösebben mélyre ásni azért, hogy rájöjjünk, a társkeresés kíméletlen húspiacán nem véletlen az ilyen jellegű elvárás – csak a közvetlen környezetemből kapásból egy tucat példát tudnék hozni –, ugyanakkor a kedvességgel nagyon könnyű visszaélni, és ezt a toxic good guy, vagyis a mérgező jófiú szemrebbenés nélkül meg is teszi.
Olyan észrevétlenül csúszik át a bántalmazásnak ebbe a formájába, hogy nem egyszerű őt kiszúrni, hiszen ő egy igazán Jófiú, így nagybetűvel, akinél jobbat nem találhat az ember. Legalábbis ezt akarja elhitetni magáról.
És a toxikus jófiú-díj nyertese…
Nem kell messzire menni a popkultúrában, hogy a toxic good guy figurájáról képet kapjunk, Aiden Shaw hatalmas mosollyal az arcán robbant be minden Szex és New York rajongó életébe, megtestesítve a jófiú fogalmát, aki szöges ellentétben áll Mr. Big kiszámíthatatlan, már-már túlzottan is maszkulin figurájával, ám nála jellegzetesebb mérgező jófiút nem sokat találni. Igen, Aiden cuki, kedves, megnyerő, és figyelmes, viszont mégsem egészséges az a fajta kapcsolat, ami közte és Carrie között van. Miért? Mert folyamatos bűntudatot kelt a nőben (akit elvileg úgy szeret, ahogyan van, mégis rákényszerítette, hogy szokjon le a dohányzásról, különben szakít vele) amiért nem becsüli meg őt, és nem hajlandó megváltozni miatta. Sőt, azt érezteti vele, hogy Bighez képest ő mennyivel jobb partinak számít – miért akarna bárki mást, mint amit ő adni tud?
Carrie és Aiden (Sarah Jessica Parker és John Corbett) a Szex és New Yorkban (Fotó: Profimedia)
Nem felmenteni akarjuk Carrie-t, hiszen az ő hozzáállásában is bőven akadtak hiányosságok (mégis ki az, aki az összes pénzét cipőre költi, miközben a lakása elúszik?), de Aiden viselkedése sok esetben alattomos volt, és a toxikus kapcsolatok egyik legnagyobb red flage, ha valaki ennyire számítóan akarja magához láncolni a másikat.
A toxic good guy ugyanis azt mondja, hogy gyakorlatilag mindenki rosszabb nála, ő az egyetlen, aki igazán ér valamit, és egyébként is, ki akarna mást, mint az ő tökéletes személyét?
(Rém)álmaink férfija
Tény, hogy a mérgező jófiú odateszi magát. Szeret a nő kedvében járni, szereti elhalmozni őt olyan gesztusokkal, amik miatt nagyszerűnek tűnik, az esetek nagy többségében a megbecsülését és törődését fejezi ki, és nem fél kimutatni az érzéseit sem, akkor sem, ha ettől mondjuk kevésbé látszik férfiasnak. Egy álomnak tűnik…
de a hangsúly a tűniken van.
Ugyanis bármilyen kritika merül fel vele szemben, azt rögtön támadásnak veszi és a jófiúságát használja fel a visszatámadásra. Hogy mennyire hálátlan vagy, amiért nem becsülöd meg őt, hogy nem tudod számodra mi a jó, és a leglényegesebb, hogy örülhetsz, hogy van ő neked.
Az, hogy észszerűen, érvekkel alátámasztva védekezzen, és esetleg elismerje, hogy nem biztos, hogy számodra ő a megfelelő partner, vagy esetleg belássa, hogy neki is van hová fejlődnie, kizárt. Bizonytalanságot ébreszt, és rávesz, hogy megkérdőjelezd a saját döntéseidet, majd, amikor már kellőképpen kételkedsz, egyfajta bűntudatspirált sző köréd, és sebezhetővé tesz. Rosszabb esetben az identitásodat is megkérdőjelezheti – bár ez utóbbi már tényleg nagyon kirívó eset, általában erre a pontra már nyilvánvaló, hogy milyen szándékai vannak.
Hasonló egyébként a pick-me boyhoz („te vagy a legszebb lány, akit valaha láttam, nem tudom, miért akarnál pont velem beszélgetni”), ugyanakkor éles különbség, hogy míg a pick-me boy sok esetben tényleg az önbizalmuk hiánya miatt mártírkodnak, addig a toxikus jófiú magabiztos és büszke, és ez utóbbi teszi őt veszélyessé.
Az egója elhiteti vele, hogy olyan, mint a minőségi termék a boltok legmagasabb polcain, mindenek felett áll, épp ezért sosem fog egyenlő félként tekinteni a másikra. Ha nem is a klasszikus értelemben vett abúzusról, de legalábbis gázlángolásról beszélhetünk az esetében, és nagyon könnyű a csapdájába beleesni, hiszen már-már tényleg Mr. Eszményi Ideálnak tűnhet.
Carrie és Aiden a Szex és New York (és egyszer csak…) folytatásában (Fotó: James Devaney/GC Images)
Csakhogy ő sem tökéletes, és ezek a jelek ezt abszolút bizonyítják:
- Lehetetlen vele kommunikálni, mert élből elutasítja a beszélgetést. Pedig nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy egy jó kapcsolat stabil alapja a kommunikáció.
- Szerinte minden jó úgy, ahogyan van, nem szükséges fejlődni. Minden kísérletet megtorpedóz, ami arra vonatkozna, hogy bármilyen módon változtass a közös életeteken. (Persze ő joggal kritizálhat.)
- Folyton emlékeztet, hogy milyen szerencsés vagy, hogy ő van neked, hiszen manapság már csak a selejtből lehet választani…
- A félelmeidre játszik rá, hogy nála jobbat úgysem találnál.
- Figyelmes, de közben egy-egy ilyen gesztusnál mindig kihangsúlyozza ezt, amitől nárcisztikusnak tűnik.
- Jobbnak hiszi magát nálad, márpedig az a kapcsolat, ahol alá-fölérendeltségi viszony áll fenn, halálra van ítélve.
Kétélű fegyver
A társadalom maga is előszeretettel használja a jófiú és rosszfiú megkülönböztetést, de valójában mitől lesz valaki ilyen vagy olyan? Hol húzódik a határvonal a megítélésben?
Lehet az jófiú, aki pontosan arra a mítoszra játszik rá, amit már kislányként belénk kódolnak? Aki azt mondja, hogy ő felülmúlhatatlan minden tekintetben? Aki a saját férfi társait egy kalap alá véve lebecsüli és sztereotipizálja? Vagy aki lenézi a nőt, amikor azt állítja, jobbat nem találna?
Aligha. Ahogyan az sem rosszfiú, aki esetleg kevésbé ügyesen kommunikál, és emiatt talán félreérthető, vagy az sem, aki számára nem magától értetődőek bizonyos gesztusok, hiszen talán sosem találkozott velük.
Semmi nem fekete vagy fehér, főleg nem, ha párkapcsolatról van szó, éppen ezért a legnagyobb hiba, amibe egy nő beleeshet, hogy túlmisztifikálja a jófiú jelentőségét. Nem attól lesz valaki jó, hogy annak aposztrofálja magát, hanem attól, ahogyan bánik velünk, anélkül, hogy ezt piedesztálra emelné, mint egyfajta szupererőt.
