Nem érezte elég jól magát a nő a kocsmában, pénzbírságot kapott

nlc | 2023. Június 22.
Jobb hangulatot kellett volna teremtenie a VIP asztalnál, ezért megbüntették.

Egy kínai nő bulizni szeretett volna a barátaival, ezért elment a Boom Shake nevű kocsmába Hangcsou-ban, ahol egy VIP asztalt foglalt a barátaival. Bár a részleg túl szűknek bizonyult a társaságnak, ők mégis maradtak, és úgy döntöttek: ennek ellenére is jól érzik magukat. Azonban úgy néz ki, ez nem sikerült eléggé, ugyanis amikor az este végén megkapták a számlájukat, egy extra, 14 ezer forintos tétel is szerepelt rajta. 

A plusz költség egy üveg bor formájában jelent meg, amit viszont a nő és a barátai nem rendeltek meg. A személyzet ekkor tájékoztatta őket, hogy az extra tétel valójában büntetés, amiért nem volt elég vibráló az atmoszféra az asztaluk körül. „Szóhoz sem jutottam. Mi a vendégek vagyunk, nem dolgozni mentünk, hogy hangulatot teremtsünk. Miért minket büntetnek meg?” – nyilatkozta a nő a Pear Videónak.

Fotó: Morsa Images/Getty Images

Természetesen nem hagyták annyiban a dolgot, és reklamáltak. Kiderült, hogy a „hangulatbírság” valóban létező gyakorlat a bárban, csak nem a vendégeknek, hanem a személyzetnek szól. Csakhogy a társaságot kiszolgáló pincér a nő és barátai elégedetlenkedése miatt számolta fel a saját bírságát a vendégeknek. Hosszas vitatkozás után a pincér végül kifizette a tartozását a nőnek. Az eset azonban vitát váltott ki a fogyasztói jogokról Kínában, kiemelve az ilyen jogsértések gyakoriságát. Egy másik alkalommal például egy férfi kapott túl magas számlát az étteremben. Amit csak akkor nem kellett kifizetnie, miután már a biztonsági felvételeket is megvizsgálták.

via

Exit mobile version