Nyílt levél egy nénihez

Kedves néni!

Amikor reggel mindketten leszálltunk a villamosról, maga jobbra ment, én balra. Nem ütköztünk össze, volt hely mindkettőnknek, egyszerűen csak elsétáltunk egymás mellett. Maga mégis rám nézett, végigmért a szemével, eltorzult az arca az undortól, és az arcomba vágta: “Úristen!” Azt most hagyjuk, hogy vallásos emberként, mennyire idegesít, ha így használgatják az Isten szót. Beszéljünk másról.

Jól megmondta…

Az, hogy magának véleménye van azzal kapcsolatban, hogy én teltebb vagyok, még nem jogosítja fel arra, hogy ezt az arcomba tolja. Meggyőződésem az is, hogy ön, és a legtöbb önhöz hasonló ember, a saját megkeseredését vetíti ki ilyenkor a másikon. Ettől még a másiknak fáj. Nem mintha számítana, de nem lógott ki a hasam a pólóból, nem egy, a feneket alig takaró sortban voltam, hanem egy minőségi (nem rikító) midi rakott szoknyában, fehér pólóban és fehér tornacipőben. Mi volt a baj? Az öt tetoválás a kezemen? A 48-as méretem? Hogy a nagyobb fenekemre rakott szoknyát választottam? Az a helyzet, hogy gondolhat bármit magában, akár még úgy is érezheti, hogy joga van így “kibüfögni” a véleményét, de ettől még ezzel a vállalhatatlan viselkedésével a másik ember lelkébe gázol bele. Nekem is van véleményem például a neon zöld neccharisnyáról, mégsem röhögöm ki a velem szemben állót, ülőt mikor ilyenben van.

(fotó: Profimedia)

Nyílt levél az apámnak: Ütöttél, haraptál, szavakkal bántottál, de nem haragszom rád többé

Bár így, hogy betöltöttem a negyvenet szerintem alig van köztünk 20 év. Akkor is megadom a tiszteletet. Nem szeretek ezzel jönni, de végtelenül unom, ha valaki a korára hivatkozva, feljogosítva érzi magát arra, hogy neki mindent szabad.  A jólneveltség, az illem, az alapvető szociális érzékenység nem korhoz kötött.

Olyan ez, mint azok a kommentek a neten, amik arról szólnak, hogy az irodai munka nem munka, kapálni kellene helyette. Mondjuk én kapáltam a kertünkben gyerekkoromtól kezdve. De 20 éve “irodában ülök“, ami legalább annyira megterhelő szellemileg és olykor fizikailag is, mint amikor a szüleim boltjában (azt is csináltam) dolgoztam. A stresszről nem is beszélve. De szeretem. Ezt választottam és szerelmes vagyok a munkámba, ami pont olyan munka, mintha kenyeret sütnék egy pékségben. Szóval ezeket is ideje lenne elfelejteni, és megadni egymásnak a tiszteletet. 

Ne tessék megsebezni másokat csak azért, mert magának ez élvezettel jár.