1987, váci strand. Fotó: Fortepan/Vimola Károly
A 70-es években is kiakadtak az emberek a balatoni árakon, és ha beköszöntött a kánikula, tömegek özönlöttek a strandokra. A szocializmus éveiben persze ők nem nyaralók voltak, hanem szigorúan „dolgozók”. A Filmhíradók Online oldalán akár 100 éves felvételeket is találhatunk, és egészen a 80-as évek végéig évről évre végigkísérhetjük, hogyan küzdöttek meg a magyarok a nagy melegekkel.
A legkorábbi videót 1918-ból találtuk, melynek hangja ugyan nincs, de a hangulata annál inkább beszédes. A filmen látható, ahogyan a Budapest Kerepesi út 77. alatti Kristálytó strandjának medencéjénél vízbe ugrálnak a strandolók, és a kamera előtt gyerekek pózolnak. A Kristály strandfürdő egy ideig a város legolcsóbb és legkedveltebb pihenőhelye is volt. A strand 1916 nyarától üzemelt hétezer négyzetméteres medencéjével, és igen sokan látogatták is, emiatt azonban a víz minősége nem igazán volt kifogástalan, ahogy a közönsége sem. Egy olvasó az Est című lapban arról panaszkodott, hogy „sok artistanő is van a fürdőző hölgyek között. Olyannyira, hogy az artistaügynökök is kénytelenek ide kijönni, mert mióta a strandfürdő megnyílt, nem igen találhatják meg klienseiket a kávéházakban. Az artistaügynökök fürdőkosztümben kötik meg a szerződéseiket”. A filmhíradó készítésének időpontjában egyébként rengeteg háborúból hazatért katona is használta a standot. A Kristály fennállásának Budapest ostroma vetett véget, a víztömeg pedig eltűnt.
Az egy évvel későbbi, szintén néma filmhíradóból azt is megtudjuk, hogyan nyaraltak a proletárok a Strandfürdőben, ugrottak fejest a vízbe, birkóztak a homokban. A Strandfürdő vélhetően az 1919-ben nyitó Palatinusra utal, amely az első olyan fürdő volt Budapesten, amely a szabadban való fürdőzést tette lehetővé.
Ugorjunk egy kicsit az időben oda, ahol már a filmhíradóknak is volt hangjuk, és épp új nyaralótelep létesült Csepelen. „A főváros közvetlen szomszédságában, a csepeli kis Duna-ág mentén, a Boráros tértől 7 kilométernyire terül el a királyi család 720 holdas erdeje, amely már régen megragadta az evezősök és kirándulók figyelmét, de az idegenektől eddig szigorúan elzárt vadászterületet csak két évvel ezelőtt nyitották meg a nagyközönség számára. (…) Rövid idő alatt közel ezer ház, villa és hétvégi nyaraló épült itt fel. Az erdő alján, a Duna-parton pedig kezdetüket vették azok a munkálatok, amelyek a Duna-meder kiszélesítése és a part feltöltése révén az ország legnagyobb méretű sport- és strandtelepét készítik elő, amely 3 és fél kilométer hosszúságban a bársonyos homok és tójellegű víz találkozásánál vonzza magához az erdő, a víz és a sport szerelmeseit” – számolnak be a nagy eseményről.
Épphogy véget ért a második világháború, ami a budapestiek kedélyállapotán is meglátszik. 1945. júniusában a főváros ostromának emlékét idéző víztárolókat a pesti gyermeksereg előléptette strandfürdővé. „A jövő generáció életkedvének a kirobbanása az a gondatlan lubickolás, egészséges sportolási vágy, amellyel az ifjúság öntevékenyen a birtokába vette ezeket a céljukat vesztett vízmedencéket” – adták hírül a filmhíradóban.
Az 1950-es film a júliusi hőhullám idején követi a strandra menekülő fővárosi lakosokat. Az ideihez hasonló meleg nyár lehetett, legalábbis az akkori időjárási körülményekhez képest. Az évtizedek óta nem tapasztalt kánikulában a főváros dolgozói tízezerszámra keresték fel Budapest fürdőit, az egyik napon a margitszigeti Palatinus strandon több mint negyvenezer ember fürdött. Természetesen a propaganda elmaradhatatlan volt: „a fürdőzők nagy száma népünk állandóan növekvő életszínvonalát mutatja” – szögezték le.
Hozunk egy frissítő kakukktojást a 60-as évekből. Júliusi ősz címen adták le az 1962-es filmhíradót, mely a szokatlan hideg időjárásról számol be. A felvételek július 5-én készültek, a nyár derekán, de a fürdőmester arról panaszkodik, hogy 39 éve dolgozik a fürdőszakmában, de júliusban ilyen időt még nem tapasztalt. Néhány helyen még talaj menti fagyot is mértek aznap, a campingek kihaltak.
Az utóbbi napokban, hetekben mindenki a balatoni árak miatt elégedetlenkedett, és ez a 70-es évek elején sem volt másképp. A „Balaton, te drága” felütésű epizódban egy kislány szájába adják annak elpanaszolását, mennyire elszálltak az árak a magyar tenger partján. Egy matracért egy órára 48 forintot kellett fizetni, az éttermek árait maharadzsák pénztárcájához szabták, a sör és a Cola ára pedig egyenesen szédítő volt.
Végül jöjjön egy kis pikáns hír 1988-ból a strandokon is tért hódító SexPress Magazinról. A híradóban Dr. Czeizel Endre is nyilatkozott, kultúrantropológiai szempontból is megtámogatva a magazin időszerűségét: „Európában az elmúlt századokban egy olyan nemiségellenes közhangulat alakult ki, ami mindenképp emberi boldogság rontó. Tehát ez teljesen érthetetlen dolog, hogy a nemiség, a szerelem, amely az emberi életnek szerves része, hogy az miért került nálunk a disznóság szintjére. Tehát ezt kizárni az emberi kultúrából lehetetlen és önsorsrontó.” Nos, a filmhíradót látva az emlegetett közhangulat a 80-as évek végére egészen biztosan átfordult…
Ha pedig még nem elég a nosztalgiából, itt egy kis lapozgatni való is arról, hogyan fürdőztünk a 20. század elejétől majdnem a végéig:
