Egy balatoni strandon, Zamárdiban jelent meg újra a nemrég a megosztó tejkiöntést is magára vállaló Hungarian Animal Rights Corps (HARC). Az állatjogi csoport aktivistái júniusban tejet és művért öntöttek egy budapesti szupermarket padlójára, most „hústálcákban”, művérrel leöntve hívták fel a figyelmet az állatok kihasználására Zamárdiban. Az önkéntesek három bolti hústálcát imitáló fehér dobozban feküdtek, magukat halottnak tettetve, a dobozokon pedig a „humánus tartásból származó, tanyasi” emberhús felirat szerepelt. A vegán aktivisták arra akarják ezzel felhívni a figyelmet, hogy állatokat ölni tartási körülményektől függetlenül elfogadhatatlan. Az aktivistákat körülvevő táblákon a „nem lehet humánusan gyilkolni” és a „képzeld magad az áldozat helyébe” feliratok szerepeltek.
Az akciót vegyesen fogadták a járókelők, többen jelezték támogatásukat, de voltak, akik szerint a művérrel leöntött embereket gyerekek is látták a strandon. Az aktivisták azt mondják, épp arra az ellentmondásra akarják felhívni a figyelmet, hogy a disznóvágások, horgászat és a bolti húspultok látványa elfogadhatónak számít sok szülő számára, míg az emberi nem.
Egyértelmű, hogy az akció után az is hallott az állatjogi csoportról, aki eddig nem. Inkább az a kérdés, hogy a közbeszédbe kerülés vajon egyet jelent-e azzal, hogy meggyőztek bárkit is. „Nálam elérték a céljukat, többé nem eszem emberhúst” – fogalmazott valaki szarkasztikusan. Bár érthető, hogy az aktivisták át akarják lépni az emberek ingerküszöbét, de vajon az agresszív üzenet hány embert hívhat arra, hogy elbeszélgessen a témáról, esetleg megkérdőjelezze saját húsfogyasztási szokásait.
Nincs egyetértés a vegánok körében sem
A környezetemben vegánoknak és mindenevőknek is volt véleménye a témában. Évi szerint az ilyen megosztó és figyelemfelkeltő akciók hatásossága megkérdőjelezhetetlen, csak épp mindenkire másképp hat:
van, aki a húst, más a vegánt ítéli meg tőle.
„De azt is gondolom, hogy az érzékenyítésnek van más, hatékonyabb módja: például közelebb hozni az élővilágot az emberhez.”
Oresztész azt mondja, a sokkoló akciókkal az a baj, hogy
csak azokra hatnak, akik eleve nagyon érzékenyek az állatok szenvedésére – magyarán már vegánok amúgy is.
A húsevők meg csak röhögnek rajtuk. „Én nem vagyok vegán, és szerintem nem is a húsevéssel van baj, hanem a mértéktelenségével. Ha manapság is annyiba kerülne egy húsételt elfogyasztani, mint amennyibe »került« annak idején a mamutot elejteni vs. a bogyókat összegyűjteni, sokkal egészségesebbek lennének az arányok. A húsipar tényleg borzalmas, bocsánat a hasonlatért, de nekem a holokauszt haláltábor-rendszerének embertelen hatékonyságát juttatja eszembe, ugyanakkor a totális zéró tolerancia helyett szerintem inkább azt kellene normalizálni, hogy ha steaket akarsz, akkor meg kell fizetned a marha emberséges felnevelését.”
A több mint tíz éve vegán Zita szerint vegánok közt is nagyon megosztó, hogy célt érnek-e az ilyen kezdeményezések, de sokaknak ilyen sokkélmény kell, hogy váltsanak a növényi étrendre. „Sajnos sokan nincsenek tisztában azzal, mi, hogyan kerül az asztalra, hiszen nem a vágóhídra viszi az ember a gyerekét, hanem az állatkertbe. Én személy szerint nem szeretem az agresszív aktivizmust semmilyen témában, de aki azt hiszi, hogy ahonnan ő veszi a házi tejet, ott rendesek voltak a bocikkal, az sajnos téved, és ha nem is ilyen módszerekkel, de valahogy tudatni kell, hogyan kerül az étel az asztalra.”
PETA-aktivisták tiltakoznak Londonban a fajok megkülönbözetése ellen (Fotó: Vuk Valcic/SOPA Images/LightRocket via Getty Images)
Bettika, aki évek óta vegán, hasonló véleményen van, bár hozzáteszi, könnyen indul a történet egy erőteljes aktivizmussal. „Eleinte engem is jobban érdekelt, hogy meggyőzzem a környezetem a vegánságról, de ahogy telt az idő, valahogy magától csökkent a szélsőséges hangadásom. Az ilyen performanszokkal viszont sosem tudtam azonosulni. Az egész nem egymás támogatásáról szól, hanem a bűntudatkeltésről. Nem gondolom, hogy innen kellene megközelíteni. Nem kell fogadni az állatok tömeges mészárlását, főleg olyan körülmények között, ahogy ez általában zajlik, de most már igyekszem más nézőpontból is látni” – fogalmaz.
Melinda is azon a véleményen van, hogy erőszakkal nem lehet érvelni, de az ételkóstolók közelebb vihetnék az embereket ehhez az életmódhoz már csak azért is, mert a veganizmus az erőszakmenteségről is szó:
Finoman szólva is visszás erőszakosan téríteni (próbálni).
A Hungarian Animal Rights Corps (HARC) egyik aktivistája, Kozma Zsófia Katalin az nlc-nek igyekezett eloszlatni némi félreértést az ilyen performanszok elsődleges céljával kapcsolatban. Őt egy hasonló performansz, majd egy résztvevő aktivistával való beszélgetés győzött meg arról, hogy tulajdonképpen semmi különbség egy kutya és egy malac élete, érzelmei és intelligenciája között, mégis az egyiket megesszük, a másikat pedig házi kedvencként tartjuk. Tapasztalata szerint az ilyesfajta megmozdulások eléggé sikeresek, és ezt mi sem bizonyítja jobban, hogy több mint 30 hírportál cikkezett a csoportról, illetve több rádióműsorba is bekerült az üzenetük.
Ennek a performanszfajtának nem az a lényege, hogy mindenkit azonnal meggyőzzön, aki arra jár és látja, hanem hogy társadalmi párbeszéd témája legyen a veganizmus és az állatok jogai.
Persze, hogy megosztó, ahogy a történelem során szinte az összes jogi megmozdulás az volt, például a női jogi mozgalom is rengeteg megzavaró performanszt tett közszemlére. Alapvetően azzal, ha csak kiállnánk két táblával, nem sok figyelmet vonzanánk az állatholokausztra, mivel az embereknek nagyon magas az ingerküszöbe és közömbösek olyan témákkal kapcsolatban, amelyekben nem ők az áldozatok.”
Az aktivista szerint a közönyt sikerült megtörniük, már ezzel a cikkel is beszédtéma lett a veganizmus. „Mi az állatokért állunk ki, mivel ők nem tudnak magukért, és szeretnénk megértetni minél több emberrel, hogy aki nem vegán, az aktívan hozzájárul az állatok mindennapos gyilkolásához és szenvedéséhez, viszont mindenkinek van lehetősége ezen változtatni.”
Biztos jó, ha békés?
A hasonló jellegű hírekkel foglalkozó cikkek alatti kommentekből egyértelműen az derül ki, hogy az emberek könnyen öntörvényű, a társadalmi igazságtalanság ellen véres szájjal küzdő őrülteknek bélyegzik a vegánokat, akiket nem kell komolyan venni. Az éttermek elfoglalása, a szőrmék leöntése vagy a tej kiöntése a boltban valószínűleg tényleg nem tesz jót a vegánság megítélésének, és bár erre nincs statisztika, azt gondolnám, kevesebb embert vonz be egy ilyen extrém akció, mint amennyit elutasításra késztet. Persze az is biztos, hogy minden új ember számít a mozgalomnak.
Miért utálják annyian a vegánokat?
A vegánok ellen gyakran felhozott vád az, hogy élvezik áldozati státuszukat: egy 2015-ös tanulmány megállapította, hogy a nyugati társadalom vegánjai más kisebbségekkel egyenrangú diszkriminációt és előítéleteket tapasztalnak. Ez régen sem volt másképp: a vegetáriánusok és vegánok, akik a húsevés ellen kampányoltak a 19. századi Amerikában azon az alapon, hogy az egészségtelen és erkölcsileg visszataszító, gyakran vitriolos vezércikkek tárgyát képzeték, a sajtó pedig „gyengének”, „félőrültnek” nevezete őket. A 21. században a terminológia változott némileg, de a hangulat nagyjából ugyanaz maradt. A MacInnis és Hodson által végzett 2015-ös tanulmány kimutatta, hogy
a válaszadók közül csak a kábítószerfüggőket értékelték negatívabban, mint a vegánokat,
egy másik elemzés szerint pedig, egy termék „vegán” címkézése az eladások 70%-os csökkenését okozza. 2011-ben Matthew Cole és Karen Morgan szociológusok megfigyeltek egy jelenséget, amit „vegafóbiának” neveztek, bemutatva, hogy a brit média következetesen negatív színben tünteti fel a vegánokat. 2017-ben a svájci Aargau kanton lakói a hírek szerint egy vegán külföldi állampolgárságának megtagadását kérték, mert személye szerintük „bosszantó volt”.
A veganizmus ellenzői ellenségeskedésük igazolására számos kifogást vázolnak fel az életmóddal szemben. Egy már jól ismert vicc (Honnan tudhatod, hogy valaki vegán? Ne aggódj, majd megmondják) a vegánokat idegesítő prédikátornak tünteti fel. Persze léteznek racionális indítékok a vegán étrend ellen is, különösen az olyan extrém változataik esetén, mint a gyümölcsevő étrend, a fruitarianizmus (ebbe bele is halt nemrég egy influenszer), illetve a vegánság bizonyos megközelítése sem jelent tulajdonképpen mást, mint az egyik iparosodott rendszer lecserélését egy másikra, hiszen a szója, a kukorica, a gabona intenzív iparosított termesztése is jelentős szén-dioxid-kibocsátással jár. Mégis az érdemi vita ellenére vajon miért van az, hogy ekkora ellenszenvet vált ki a vegánság puszta említése annak ellenére, hogy a vegánok száma évről évre nő, a becslések szerint 2023-ban kb. 78 millió vegánnal számolhatunk világszerte? (Gyorsan hozzá kell itt tennünk, hogy eközben 1970 óta megháromszorozódott a Földön élő haszonállatok száma, és mivel a bolygó lakossága, úgy értelemszerűen növekedett a húst fogyasztók száma is.) Mi az tehát, ami a vegán életmód kapcsán ilyen erős érzelmeket kavar?
Fotó: Zahim Mohd/NurPhoto via Getty Images
Az egyik elmélet szerint a vegánok bűntudatot keltenek az emberekben, hiszen mindannyian hajlamosak vagyunk úgy értelmezni valakinek a húsevéssel kapcsolatos döntését, mint egyfajta elítélést, és ezáltal védekezővé válunk. Mások szerint a kognitív disszonanciából ered az ellenszenv, amelyet a húsevés okoz: legtöbbünk szereti az állatokat, ezért megevésük zavart okoz, még ha ezzel a feszültséggel nem is vagyunk tisztában. Arra vagyunk kondicionálva, hogy szeressük az állatokat, és helytelenítsük az állatkínzást, és mégis olyan kultúrában nevelkedünk, amely hurkát-kolbászt, a vasárnapi rántott húst részesíti előnyben. Nem kell ehhez térítőnek lenni: a vegánok puszta létezésükkel is rámutatnak arra, mennyire össze van zavarodva az emberiség az ételválasztással kapcsolatban, és mennyire logikátlan lehet a döntéshozatal.
Amikor tehát a veganizmusról beszélünk, akkor környezeti és társadalmi változásról beszélünk; a hagyományok eltörlésén is gondolkodunk (Viszlát, pörkölt!), ami sokak számára lehet félelmetes és felháborító gondolat. Ráadásul a hús státuszszimbólummá vált, hiszen régen nehezebb volt hozzájutni, mint a növényi alapanyagokhoz. Olyannyira meghatározta a társadalmi státuszt, hogy az egyiptomi sírok felfedezésénél találtak úgynevezett „húsmúmiákat”, betekert marha- és baromfihúst, amit ugyanúgy bebalzsamoztak. A húsfétis azóta is tombol, sok helyen a mai napig a jólét legbiztosabb bizonyítéka. És a férfiasság jele is: egy kutatás szerint a férfiak a csökkent húsfogyasztást fenyegetésként, a szabadság korlátozásaként élik meg, ezért is hajlamosak vadul érvelni a húsfogyasztás mellett a kommentszekcióban. Egészen megdöbbentő eredményre jutott ezzel kapcsolatban egy 2021-es kutatás:
a válaszadó férfiak háromnegyede azt mondta, szívesen lemondana egy évtizedről az életéből, mint hogy nemet mondjon a húsfogyasztásra.
Hogy mennyire ragaszkodunk a húshoz, nyelvünk is bizonyítja, mely megvéd minket a húsevés erkölcsi következményeitől: marhahúst eszünk, nem tehenet, sertéshúst és nem disznót, miközben a káposzta káposzta marad, akkor is, ha a kertben nő, és akkor is, ha a tányérunkra kerül. Hátat fordítani a húsevésnek tehát nem olyan egyszerű, mint a sertéshúsról quinoára váltani: a döntéshez ugyanis el kell utasítanunk néhány mélyen rögzült értéket. Hogy ehhez sokkoló, csibedarálós videó kell-e vagy lassú víz partot mos hozzáállás, valószínűleg alkati kérdés, de ha párbeszéd indul valamiről, az csak építő lehet.