nlc.hu
Életmód
Több kilométert gyalogolt a sárban Chris Rock és Diplo

„Már sok esős bulit lehoztam, és nem vagyok megrémülve” – Magyar fesztiválozó a sártengerré változott Burning Manről

A hétvégi esőzések miatt hatalmas sártengerré változott a Burning Man fesztivál, aminek következtében lezárták az utakat, illetve a reptereket is. Chris Rock és Diplo nem várták meg a segítséget, így kénytelenek voltak több órát gyalogolni, mire egy rajongó felvette őket. A körülményekről egy magyar fesztiválozó is beszámolt.

A Burning Man fesztivál egy furcsának tűnő ceremónia végterméke, amelyről senki nem gondolta volna, hogy harminc évvel később a világ egyik legnagyobb rendezvénye lesz, ahol számos híresség megfordul majd, köztük Paris Hilton, Chris Rock, de még Vajna Timi is

A fesztiválon kötelező kelléknek számítanak a különböző óriási szemüvegek, mivel a sivatagban mindennap homokviharral kell szembesülnie a résztvevőknek. Ám amennyire a rendezvény részét képezi a homok, a sár egyáltalán nem megszokott, ezért volt meglepetés, hogy több mint 70 ezer fesztiválozó rekedt a sivatagban a hétvégi esőzések után. 

2-3 havi eső esett le mindössze egy nap alatt

A sivatagban mindössze 24 óra leforgása alatt 2-3 havi mennyiségnek megfelelő eső esett le, amelynek következtében a fesztiválból egy merő sártenger lett.

A Pershing Megyei Seriff Hivatal szerint egy ember meghalt az esőzés során, ugyanakkor a haláleset körülményeit/részleteit nem hozták nyilvánosságra. 

A nagy esőzés következtében szombat este arra utasították a résztvevőket, hogy maradjanak a táboraikban, továbbá kerüljék az autós, illetve a kerékpáros közlekedést. A tisztviselők szerint a több órán át tartó esőzés szinte lehetetlenné tette a különböző járművekkel való közlekedést. 

Magyarok a fesztiválozók között

A történtekkel kapcsolatban egy helyszínen lévő magyar fesztiválozó is megosztotta a tapasztalatait, az ő véleménye szerint nem olyan nagy a baj. 

Az utolsó két napon leszakadt az ég, és a nagyobb színpadokat leállították, viszont ettől függetlenül a kisebb buborékokban még megy a fesztivál

– írta.

Hozzátette, miszerint a helyszínen valóban nagy sár van, ennek ellenére egyáltalán nincs megrémülve a körülményektől.

A Volton minden évben volt, csak itt nincsenek hozzászokva. Nem lehet ki- és bemenni, viszont ha már ott vagy, nem olyan gáz. Én már sok esős bulit lehoztam, és nem vagyok megrémülve.

Megnézem
Összes kép (11)

A sártengerből Chris Rockot és Diplót egy rajongó mentette ki

Mivel az utakat, illetve a repülőtereket is lezárták, a két híresség úgy döntött, hogy nem várja meg a segítséget. A DJ X-oldalán (korábban: Twitter) számolt be arról, miszerint öt mérföldet, vagyis 8 kilométert gyalogolt a sártengerben a humoristával, Chris Rockkal karöltve, majd nem sokkal később egy rajongó felajánlotta, hogy elviszi őket. 

A kalandos platós utazásukról még egy videót is közzétett oldalán, amelyben jól hallható, hogy a humorista semmi másra nem vágyik csak egy hideg kávéra.

Egy ceremóniából kialakult világhírű fesztivál

Az 1900-as évek végén egy  San Francisco-i művészeti közösség két tagja, Larry Harvey és Jerry James elégetett egy két méter magas fából készült emberi alakot, amelynek akkor még csekély közönsége volt.

A Burning Man helyszínét nem sokkal később áthelyezték a Nevada állambeli Black Rock sivatagba, ahol a fesztivál utolsó előtti napján, vagyis a munka ünnepe előtti szombaton minden évben elégetik az embert szimbolizáló alkotást.

Ez nem pusztán egy hagyományos egyhetes fesztivál, hiszen a rendezvényt tíz alapelv vezérli, köztük az önellátás, önkifejezés, polgári felelősség, illetve a kreatív együttműködés egyensúlyának megteremtése, amely elősegíti egy művészi közösség kialakítását.

Eredetileg a fogyasztói társadalom ellenpólusaként hozták létre a fesztivált, éppen ezért nincsen pénzhasználat. A rendezvény a cserekereskedelemre épül, továbbá közös társadalmi munkának köszönhető, hogy a fesztivál időtartama alatt tiszta és élhető marad a terület. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top