nlc.hu
Életmód
Így jöttem rá, hogy nem a párom az igazi

„A pasim hat év után úgy döntött, hogy nem heteró” – Magyarok meséltek arról, hogyan jöttek rá, hogy nem a párjuk az igazi

Magyar Reddit-felhasználók osztották meg, hogy mi volt az az „aha" pillanat, amikor rájöttek, hogy nem jó emberrel vannak.

„Honnan tudtad, hogy ő az igazi?” – szoktuk feltenni a kérdést a boldog pároknak; a válasz pedig általában valamilyen cuki történet egy romantikus gesztusról vagy nagy felismerésről. Bár az „igazi” fogalma elég nehezen meghatározható (honnan tudjuk, hogy létezik-e egyáltalán?) sokan esküdnek arra, hogy ha a megfelelő személy belép az életünkbe, akkor egyszerűen csak tudni fogjuk.

Egy Reddit-felhasználó a napokban az r/askhungary fórumon megfordította a kérdést: arra volt kíváncsi, hogy a többi fórumozó hogyan jött rá, hogy az aktuális párja biztosan nem a „nagy ő”.

A történetek között vannak viccesek és olyanok is, amin őszintén csak elszörnyedni lehet. Ezekből csemegéztünk.

Férfi karakterek, vodka-narancs és a falnyi magyar zászló

A címünkben szereplő idézet is egy felhasználótól származik, akinek a párja hat év után jött rá, hogy nem az ellenkező nemet szereti.

„Már előtte is voltak fura dolgai, de ezzel tényleg nem tudtam vitatkozni” – tette hozzá. A felhasználó elmesélte, hogy így értelmet nyert, hogy a párjának miért mindig a férfi karakterek voltak szimpatikusabbak.

Többeknek az alkoholfogyasztással akadt gondja, már nem olyan szempontból, hogy túl sokat ivott a párjuk, hanem amiatt mert az nem bírta elviselni, hogy ők – nő létükre – néha alkoholt isznak.

„A pasim azt mondta egy fesztiválon, hogy undorodik tőlem, mert megittam egy fél vodka-narancsot – írta egy hozzászóló. – Nem hagytam ott rögtön, mert fiatal voltam és félénk, de csak azért is ittam még egyet.”

Másnak is voltak hasonló tapasztalatai: volt, aki arról számolt be, hogy a barátja rendszeresen alkoholizmussal gyanúsította, azért, mert főiskolás korában a barátaival eljárt sörözni. „Írta a telefonjába, hogy mikor mennyit iszom. Nem ezért mentünk szét, de most eszembe jutott, hogy milyen hülye volt” – kommentelte.

Olyan is akadt, aki egyszerűen nem bírta elviselni a partnere lakberendezésről alkotott elképzeléseit.

Volt egy óriási magyar zászlója kifeszítve a lakásban. El sem tudta képzelni, hogy levegye, én meg azt, hogy szép képek helyett egy minden esztétikumot nélkülöző tárgy foglalja el a fő falat. Lehet, hogy kicsinyes, de ekkor jutott először eszembe, hogy nem illünk össze

– írta.

A szemléletmódbeli különbségek másnál a gyerekek elnevezésénél ütköztek ki.

„Csak egy átlagos beszélgetéskor feljött a gyerektéma, de csak úgy általánosságban, egyikünknek sem érkezett még el az idő rá, csak kíváncsiak voltunk a másik véleményére. Közölte, hogy ha fiú lesz, ő már kiválasztotta a nevet, mire megkérdeztem, hogy és ha lány? »Akkor elnevezheted te, az annyira nem érdekel.« Őszintén szólva én nem is igazán szeretnék gyereket, de ebben a pillanatban tudtam, hogy nem egymást keressük, mert tartozom annyival a jövőbeli lányomnak (ha lesz esetleg), hogy ne egy olyan családban kelljen felnőnie, ahol az apa csak másodrendűként tekint rá a neme miatt” – részletezte egy kommentelő, hozzátéve, hogy ezután néhány hónappal véget is ért a kapcsolat.

Egy másik hozzászóló szintén a jövő kapcsán jött rá, hogy nem a párja az igazi.

„Az utolsó barátom azt mondta, hogy ő soha, semmilyen helyzetben nem fog egy nőt eltartani. Megijedtem, hogy mennyire lennék kiszolgáltatott, ha gyerekünk születne, és azon gondolkodtam, hogy mennyi pénzt kellene félretennem arra az időre, amíg kiesek a munkából. Nyilván nem emiatt mentünk szét, de ezen nagyon sokat agyaltam” – írta.

Sőt, olyan is akadt, akit a saját gondolatai ébresztettek rá, hogy valami nem stimmel. „Azon gondolkoztam, hogy ha megkérné a kezemet, akkor biztosan nemet mondanék, sőt be is pánikoltam a gondolattól. Utána már nem maradtunk együtt sokáig.”

Magyarok meséltek arról, hogyan jöttek rá, hogy nem a párjuk az igazi

Képünk illusztráció – Fotó: Getty Images

Kötözködés, fenyegetőzés és a lopós ex

Míg a fentiek talán még az enyhébb kategóriába tartoznak, jó néhány olyan kommentelő is akadt, akinek durvább dolgok nyitották fel a szemét.

„Különböző egyetemre mentünk. Az én gólyabálomról érdekes módon hamar haza kellett menni, mert fáradt volt. Az övére pedig nem mehettem el, hiába mondtam neki, hogy másokat is ismerek onnan, nem lógnék egész este a nyakán. Ahogy fogalmazott, megdöbbentett: »Én egy sportkocsi vagyok, te pedig utánfutó. Nem fogok veled mutatkozni«” – írta egy felhasználó.

„Akkor jöttem rá, hogy nem akarok semmit tőle, amikor azt mondta, hogy kijárna nekem két jó nagy pofon, és egyszer majd valaki megteszi helyette” – mesélte egy másik hozzászóló. Mások még ennél is durvább fenyegetéseket kaptak: két kommentelőnek is nemi erőszakot emlegetett a párja.

Mutattam neki egy felsőt, hogy mennyire tetszik, meg szeretném venni. Erre a reakciója az volt, hogy »ne csodálkozz, ha ebben megerőszakolnak«. Onnantól kezdve egy lassú folyamat indult el, aminek a végén már a gyomrom felfordult tőle. Több hasonló elszólása is volt

– írta az egyikük. 

„A kapcsolat már a végét járta, mikor készülődtem egy barátnős nyaralásra, és az akkori párom szexelni akart előtte. Nekem egyrészt indulnom kellett, másrészt már nem is voltunk olyan viszonyban. Az volt a válasza: »B*** meg! Remélem megerőszakolnak!« A nyaralás után elköltöztem” – osztotta meg más is a hasonló történetét.

Olyan is akadt, akinek a párja a saját maga bántásával fenyegetett.

„Amikor 16 éves voltam, együtt voltam egy sráccal, aki egyszer álmomban a fenekem fotózgatta vakuval, felébredtem rá, és kérdőre vontam. Természetesen végig hazudott, mutatta a galériáját is, hogy nincs ott semmi. A törölt képek mappában voltak. Ugyanez a fiú motorozott, és megfenyegetett, hogy ha elmegyek legjobb barátnőm szülinapi bulijára (ahol történetesen fiúk is voltak), akkor belehajt egy fába. Már küldte is a képeket, ahogy sétál ki a garázshoz és indítja be a motort” – mesélte valaki.

A legtöbben azonban mégis akkor jöttek rá, hogy szakítaniuk kellene, amikor amikor a partnerük vállalhatatlan stílusban kezdett velük beszélni.

„A barátai esküvőjén (a barátai előtt) egész nap beszólogatott és bírált, csúnyán beszélt velem, szó nélkül felpattant, és otthagyott az asztalnál egyedül. Végül az egyik barátja jött oda, hogy akarok-e táncolni; nem akartam. Erre a srác (akivel alig ismertük egymást) ugyanabban a megalázó stílusban reagált, mint az exem. Ekkor esett le, hogy a barátai azért engedik meg maguknak ezt a minősíthetetlen hangot, mert egész nap így szólt hozzám a saját pasim. Két hét múlva elköltöztem” – írta egy nő.

„Már egy ideje fura volt, nem olyan, mint előtte. Ellenőrizgetni kezdett, pedig semmi okot nem szolgáltattam rá. Egyik nap, mikor mentem haza, a ház előtt cigizett. Mosolyogtam rá, és adtam neki egy puszit. Rám nézett és ennyit mondott: »Te meg minek örülsz?«. Ez a mondata volt, ami elindította bennem, hogy ennek véget kell vetni” – részletezte egy másik.

A „fődíjat” (már ha lehet ilyenről beszélni ebben a kontextusban) azonban mégis az a felhasználó vitte el, aki akkor szánta rá magát a szakításra, amikor a partnere egy hétvége alatt kirámolta a lakását.

„Egy hétvégére hazamentem szüleimet meglátogatni, és közben kirámolta a lakást. Szinte minden értékesebb dolgot elvitt, amit pénzzé lehet tenni. Mondjuk a régi aranyórát itthagyta, de a vasalót vitte” – mesélte.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top