
Kedves Szemetelő,
remélem, nem gond, ha azzal kezdek, hogy tegeződöm a levelemben, azt hiszem, kiérdemeltem ezt a jogot akkor, amikor először találkoztunk. Nyári nap volt, éppen siettem el itthonról, amikor azt vettem észre, hogy a ház előtt állsz a csillogó luxusautóval, nyitott ajtókkal és csomagtartóval és bőszen pakolod ki a szemetedet. Akkor igazán fel sem fogtam mit látok, leginkább csak az fogalmazódott meg bennem, hogy konkrétan két utcaszakaszt is elálltál. Én pedig arra gondoltam: „BMW-s…”.
Kicsit később realizáltam, amit láttam, de még akkor is azt gondoltam, talán a szemben lévő ház lakója vagy, és mielőtt leparkoltál volna, kidobtad a szemetedet. Hogy mennyire naiv vagyok, az kiderül abból, hogy:
- a szomszéd háznak a túloldalon van a kukája, ami a másik utcából közelíthető meg
- ki az, aki több zacskónyi szemetet hord magával, ami még a hátsó üléseket is elfoglalja?
Aztán rá körülbelül két-három hétre az incidens újra megismétlődött. Jöttél, hoztad a szemetedet és a kukába dobtad. Kivéve azt, ami a kommunálisba nem fért bele, azt a fűre helyezted olyan esztétikusan, hogy mindenki számára egyértelmű legyen: a szépérzéked hibátlan. Itt szólok, hogy a veszélyes hulladékot bárhol teszed ki, sehonnan sem viszik el.
Mindezt az ablakból követtem végig, és épp terveztem, hogy szólok, ez nem a kerületi jótékonysági lerakat, de egy meeting miatt nem volt rá alkalmam. Gondoltam, mindegy, úgyis jössz még, majd legközelebb.

Fotó: Depositphotos
Azt nem lehet mondani, hogy ne lennél kiszámítható, mert valóban megjelentél. Onnan tudom, hogy a szomszéd ház egyik lakója hangosan kiüvöltött, hogy feljelent, ha még egyszer meglát itt. Az elmondásából egyértelművé vált, hogy hetente eljátszod ezt mindenféle rossz érzés nélkül. És tudod, mi a vicc? Hogy még neked állt feljebb és csak azért is befejezted, amit elkezdtél, pofátlanul.
A szomszéd azt kérdezte:
BMW-re telik, de kukára nem?
Én pedig minden szavával egyetértek. Nem a luxusautók miatti sztereotípiák miatt, hanem azért, mert nyilván telne rá, hogy kifizesd azt a havi néhány ezer forintos díjat. Nem tudom, honnan jössz, de ennyit jó eséllyel beletankolsz a kocsidba is, főleg, ha minden héten erre kanyarodsz. Ráadásul, ha a házadnál állna a kuka, az időt is megspórolhatnád magadnak, nem kellene külön áldozni erre. Szóval semmi nem indokolja a döntésedet, csak az, hogy megteszed, mert azt gondolod, megteheted. Innen üzenem, hogy tévedsz. Mindegy, hogy nálunk játszod el ezt, vagy másnál, előbb-utóbb lesz valaki, aki tényleg megteszi majd azt a feljelentést.