nlc.hu
Életmód
Rosszullét miatt napokig a kádban

Rosszul lett, napokig feküdt a fürdőkádban egy idős férfi Fóton

Szerencsére nem fulladt meg, mert még el tudta zárni a vizet.
kád

Fürdés közben hirtelen rosszul lett egy idős férfi Fóton, két napot töltött a fürdőkádban, mire a mentők rátaláltak – számolt be a Tények. Annyi ereje még volt, hogy elzárja a vizet és leengedje, ezért nem fulladt meg, de segítséget már nem tudott hívni. A fűtés is ment, ezért nem hűlt ki a teste.

A férfi egyedül lakik, a volt felesége próbálta telefonon elérni, de sikertelenül. A második napon már elment a lakásához, ahová nem tudott bejutni, mert belülről zárva volt az ajtó. Ekkor riasztotta a tűzoltókat, akik az ablakon keresztül jutottak be a lakásba.

A mentők azonnal kórházba szállították a legyengült férfit. “A dunakeszi mentőállomást riasztottuk. Az idős férfi zavart állapotban volt. Legyengült, de sérülést nem találtak rajta. Vizsgálatra, ellátásra a váci kórház sürgősségi osztályára szállították” – mondta el Győrfi Pál, az OMSZ szóvivője.

A Tények információi szerint az idős férfi azóta már jobban érzi magát és otthon van.

A fóti nyugdíjas szerencsésebben megúszta, mint az az angliai idős nő, aki 8 napra ragadt a fürdőkádjában. A hetvenes éveiben járó asszony annak köszönhette az életét, hogy rendszeres vásárlója volt egy élelmiszereket házhoz szállító cégnek. Néhány alkalmazottnak feltűnt, hogy a nő nem ejtette meg a szokásos heti rendelését. Amikor a futár kiment a házához, de ott sem tudta elérni, kihívta a rendőröket, akik végül bementek és megtalálták a kádban rekedt nőt.

Kiemelt fotó: illusztráció, iStock

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top