nlc.hu
Életmód
40 milliós műkar

Már nem tudja fizetni a havi egymilliót a műkarjáért László, bíróság elé kerülhet

Szinte vállig csonkolta a karját a faaprító. Családjával jelenleg csupán a felesége jövedelméből élnek Lászlóék.
műkar

Brutális balesetet szenvedett tavaly márciusban a Békés vármegyei Kamut településen élő Balog László. A faaprító egy vétlen mozdulat után berántotta a fél karját, amit kis híján vállig lecsonkolt. Az 50 éves férfi a csodával határos módon túlélte a szerencsétlenséget, a felépülése után pedig az egyik legmodernebb protézist csináltatta meg magának. A teljesen motorikusan működő, 40 milliós eszköznek – amit különböző izomcsoportokkal lehet mozgatni – a havi törlesztését azonban csak mostanáig tudta fizetni. Amennyiben nem fizeti ki a fennmaradó összeget, bíróság elé kerülhet – írja a Blikk.

„A protézis árából 18 milliót az állam kifizetett neki, 10 milliót pedig adományok segítségével abszolvált. A maradékot ezután kezdte törleszteni, havonta egymillióval. Alapítványi segítséggel ugyan néhány hónapig sikerült fizetnie, de már idén márciusban önerőből nem tudta folytatni. A késedelmi kamatokkal együtt valamivel több mint 10 milliót kellene még kifizetnie záros határidőn belül” – panaszolta a bulvárlapnak a kétgyermekes családapa, aki egyelőre dolgozni sem tud a műkezével, mivel időközben kiderült, hogy túl nehéz a protézis, így nem tudja elég magasra emelni a karját.

Lászlóéknak két héten belül kellene kifizetni a maradékot egyben, különben bírósági ügy lesz belőle. „Amit tudtunk, pénzzé tettünk, de már nem tudunk több mindent eladni” – mondta a bútorasztalos szakmával rendelkező férfi.

László amúgy egy kerti munka során sérült még meg, amikor a rokonaival egy kivágott diófa ágait akarta feldarabolni egy ágaprítóval, ám a gép elkapta a kesztyűjét, és a válláig berántotta a ruhájával együtt.

Kiemelt fotó: illusztráció, iStock

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top