nlc.hu
Életmód
Beszippantotta az ápolót az MR-gép

Döbbenetes baleset: magába szippantotta az ápolónőt az MRI-gép

A nő annyira súlyosan sérült, hogy később meg kellett operálni.
MRI-gép szippantotta magába az ápolónőt.

Jelenleg is zajlik a biztonsági felülvizsgálat abban a kaliforniai egészségügyi központban, ahol a közelmúltban döbbenetes baleset történt – írja az amerikai New York Post. A lap beszámolója szerint az Kaiser Permanente elnevezésű kórházban az egyik beteget épp MR-vizsgálatra készítették elő, mikor a gép bekapcsolt, az erős mágnes pedig magába szippantotta a várakozó beteg ágyát és vele együtt a beteget épp előkészítő ápolónőt, Ainah Cervantest is.

Mint kiderült, az eset annyira váratlanul és gyorsan történt, hogy Ainah-nak esélye sem volt kitérni a gép felé lóduló betegágy útjából. Míg az MRI-gép működött, menthetetlenül beszorult az MR és a kórházi ágy közé. A New York Post cikkéből kiderült, hogy az ápolónő súlyos sérüléseket szenvedett: több komoly zúzódása mellett eltört a csípőcsontja is, amit később meg kellett operálnia a kollégáinak.

„Nem sok mindenre emlékszem, csak arra, hogy a betegem ágya hatalmas sebességgel megindult felém. Gyakorlatilag futnom kellett hátrafelé, máskülönben az ágy letarolt volna teljesen” – idézi a lap a még most is lábadozó Ainah-t.

A vonatkozó cikkből egyébként kiderült az is, hogy a döbbenetes eset még februárban történt, és bár a kórház azonnal vizsgálatot indított, hogy kinyomozzák, hogyan kerülhetett sor a példátlan eseményekre, az eredményre végül hosszú hónapokig kellett várni. A nyomozásból végül kiderült, hogy a baleset idején a kezelőszemélyzet nem volt a helyiségben, ráadásul a beteg és az ápolónő mindenfajta előzetes ellenőrzés nélkül, gond nélkül beléphetett az MR-helyiségbe.

Mindezek után a nyomozók szerint az már csak hab a tortán, hogy a biztonsági ajtó végig – a gép működése idején is – tárva nyitva volt, ahogy az is, hogy a veszélyre figyelmeztető sziréna egyszer sem szólalt meg a baleset idején.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top