Igazi fitneszinspiráció a fél karjára lebénult srác

nlc | 2023. November 21.
A jobb karja mérföldekkel nagyobb a balnál, ez azonban nem zavarja őt, sőt: ez bizonyítja az inspiráló kitartását.

Az amerikai Jackson Schopnak több százezer követője van a közösségi médiában, nem véletlenül. Még fitneszkörökben is egészen ritka, hogy valakinek az egyik karja ezerszer nagyobb legyen a másiknál. Pedig pontosan ez a helyzet Jacksonnál: a jobb karja sokkal izmosabb a balnál. Ennek a sajnálatos oka az, hogy a jelentősen kisebb felét nem is tudja edzeni.

Jackson majdnem két éve szenvedett súlyos motorosszán-balesetet, melynek következtében a bal karja lebénult. „Miután kikerültem a kórházból, felállítottam magamnak egy célt: a bénult kezem ellenére is életem legjobb formájába kell kerülnöm. Hivatalosan is kijelenthetem, ez sikerült” –  írta a srác, aki sorra osztja meg az edzős képeit és videóit.

Fotó: Instagram/@jacksonthecripple

Ennek ellenére ragaszkodik ahhoz, hogy ő „csak edz”, és semmiképpen sem akar inspirálni senkit. Ez utóbbi viszont nem jött össze Jacksonnak. Ezer meg ezer hozzászólás árasztja el a fiatal férfi kommentszekcióját, akiket mind motivál Jackson elhivatottsága.

Ilyen, és ehhez hasonló kommenteket olvashatsz Jackson posztjai alatt. A srác elmesélte, hogyan tudta elfogadni a tényt, hogy a fél karja lebénult. „Egy részem nem tudja, hogy sikerült. De azt gondolom, egyszer csak rájöttem, hogy nem tudok rajta változtatni. Szóval miért fókuszáljak olyasvalamire, ami felett nincs befolyásom? Ehelyett inkább arra koncentrálok, amit tudok irányítani, ezáltal jeleskedhetek az élet olyan más területein, mint a fitnesz. Sosem voltam jobb formában.”

„De hogy ha a lebénult karomra fókuszálnék, panaszkodnék és a sérülésem áldozata lennék, nem tartanék ott, ahol ma vagyok”

– tette hozzá.

via

Exit mobile version