nlc.hu
Életmód
Tesco parkolójában sátrazó idős asszony

Hónapokig a komáromi Tesco parkolóban élt egy sátorban Magdi néni

Nem akart hajléktalanszállóra és idősek otthonába sem menni.
sátor

Megoldódhatott annak a 84 éves asszonynak a lakhatási problémája, aki 2023 tavaszán bukkant fel a komáromi Tesco parkolóban. Magdi néni sokáig egy kis kempingszéken ült, majd a cirkusztól egy sátrat is kapott, abban élt az elmúlt hónapokban. A napokban azonban sátrastul eltűnt a parkolóból, ám senki sem tudja, hogy hová ment. Csak remélni lehet, hogy jól van és jó helyen van – írja a Bors.

A Tesco környékén mindenki tudott az idős asszonyról, beleértve az igazgatót is, aki engedélyezte, hogy a néni a hipermarket területén éljen. Komárom Önkormányzata ugyan próbált segíteni Magdi néninek: felajánlottak neki helyet a hajléktalanszállóban és az idősek otthonában is, de egyik helyre sem akart elmenni.

Az idős asszony eltűnésével kapcsolatban a város jegyzője is reagált a lapnak. Mint mondja, állítólag megoldódott a néni helyzete és elköltözött, de nem tudni, hogy hová ment. „Mi sok mindent felkínáltunk neki, amiket nem fogadott el, a hidegben azonban az élete került veszélybe” – hangsúlyozta.

Nemrég beszámoltunk arról, hogy egy ausztrál influenszer-család egy sátorban éli a mindennapjait, abban nevelik a gyerekeiket, közben pedig márkákat reklámoznak. A kis utazó família saját weboldallal is rendelkezik, és úgy néz ki, hogy jól megy nekik a digitális nomád életmód. 

Kiemelt fotó: illusztráció, iStock

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top