Szombaton három fiatal fegyveres rabló egy csekkek készpénzre váltásával foglalkozó üzletbe sétált be, hogy meglovasítsák az ottani pénzállományt. Amíg odabent a rablással voltak elfoglalva, egy arra járó szemfüles tolvaj kinézte magának azt a kocsit, amit menekülésre szántak, és meglovasította tőlük. Amikor kijöttek az üzletből, már hűlt helye volt – írta meg a Business Insider.
A rendőrség közösségi médiában közzétett beszámolója szerint bár a nyomozás még tart, de úgy fest, hogy a balfék rablók menekülésére szánt jármű már eleve lopott volt, vagyis az érintett kocsit immár másodjára lopták el, csak ezúttal a tolvajoktól.
A három fegyveres rablóból kettő már rendőrkézre került, a rendőrség pedig folytatja az ügy felgöngyölítését: nemcsak a harmadik rablót keresik, hanem az autótolvajt és az ellopott autót is. A legfontosabbnak azonban azt tartják, hogy a rablás során senki sem sérült meg. Az üzlet kirablói egyébként egytől egyig kiskorúak voltak, egyikük sem töltötte még be a tizennyolcadik életévét.