Ritka ikerszülés zajlott Horvátországban. Két perc eltéréssel, de két különböző évben jött világra egy ikerpár a horvátországi Splitben: egyikük még tavaly, az év utolsó napján éjfél előtt egy perccel, másikuk már az új évben, egy perccel éjfél után született – közölte a horvát közszolgálati televízió szerdán.
Damir Roje, a spliti szülészet vezetője szerint ez egy szokatlan helyzet. Az ikrek különböző napon, hónapban és évben ünneplik majd ugyanazt a szülinapjukat. Az orvos megjegyezte: még soha nem volt ilyen eset a praxisában, és nehéz lesz megismételni.
Előfordult már olyan, hogy ikrek születtek éjfél előtt és után, de nem december 31-én és újév napján – mondta, és egyben gratulált a szülőknek, valamint sikeres és boldog életet kívánt az újszülötteknek.
Az ikerpár édesanyja spliti, és ez volt az első szülése. A kórházban meglátogatta Blazenko Boban, Split-Dalmát megye elöljárója is, aki újságíróknak azt mondta: “ami szilveszterkor a spliti szülészeten történt, legyen fordulópont Horvátország demográfiai képében“.
A legtöbb gyermek a spliti kórházban született tavaly, több mint négyezer – mutatott rá Roje.
New Jersey-ben is hasonló eset történt szilveszterkor, az idősebb baba 12 perccel éjfél előtt született, fiatalabb testvére pedig 28 perccel éjfél után.
Az sem gyakori, hogy egypetéjű ikrek ugyanazon a napon szültek, ugyanabban a kórházban. Tavaly júniusban mégis megtörtént.