nlc.hu
Életmód
orvosi igazolás hamisítás

Egész évre elég orvosi igazolást hamisított egy anyuka

A 46 éves nő sorozatban gyártotta a hamis orvosi igazolásokat.

A két kiskorú gyerek közel egy évig nem járt óvodába 2022-ben – derítették ki a debreceni rendőrök. Az anyuka gyermekorvos által kiállított dokumentumokkal igazolta, hogy gyerekei betegségek miatt hiányoztak – írja a Police.hu. Az orvosi igazolás papírok összevetése során hamar feltűnt a szakértőknek, hogy a neveken és a dátumokon kívül minden dokumentum kísértetiesen hasonló, még

Egész évre elég orvosi igazolást hamisított egy anyuka

a pecsétek is milliméteres pontossággal ugyanott

helyezkedtek el. Ebből rájöttek, hogy az anyuka egy korábbi orvosi igazolást hamisított meg újra és újra. A Debreceni Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt folytatott nyomozást a debreceni nővel szemben. A rendőrök a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az iratokat megküldték az ügyészségnek.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top