A vesztegetés kísérlete egy 2019-ben, szexuális erőszak gyanúja miatt indult ügyben történt. A feljelentő szerint kiskorú gyermekét annak édesanyja és ismeretlen személyek 2017-ben szexuálisan zaklatták. A feljelentéshez csatoltak egy igazságügyi orvosszakértői és gyermekpszichiáteri szakvéleményt, amelyet a vádlott, egy pszichiátriai osztályt vezető főorvos, egyben igazságügyi szakértő és szakértőtársa készített. E szakvélemény szerint a gyermekkel szemben
korábban akár szexuális abúzust is elkövethettek.
A nyomozó hatóság a gyermek pszichológiai vizsgálatára kirendelt egy másik igazságügyi pszichológus szakértőt, aki a vádlott munkatársa volt. A gyermek vizsgálatát követően a vádlott felhívta kollégáját, aki közölte, hogy a feljelentésben foglaltak szerinte nem állják meg a helyüket, Mire a vádlott megkérdezte, hogy “esetleg ki lehet-e hozni mást a történetből”? A nemleges válasz után pár nappal a vádlott megkereste kollégáját, és jelezte neki, hogy az édesapának „sokat megérne”, ha valótlan tartalmú szakvéleménnyel támasztanák alá a feljelentést, miszerint a kisfiút szexuálisan zaklatták.
A vádlott egy papírlapra fel is írta, hogy „1-2 millió”.
A felajánlott előnyre a pszichológus szakértő a közlemény szerint nem reagált. A Fővárosi Törvényszék szerdán 2 év 6 hónap börtönt, 3 év közügyektől és 5 év szakértői tevékenységtől eltiltást szabott ki, hatósági eljárásban elkövetett vesztegetés és büntetőügyben hamis tanúzásra felhívás miatt. Az elsőfokú ítélet nem jogerős. Az elsőfokú ítélet ellen a vádlott és védője fellebbezett, az ügy a Fővárosi Ítélőtáblán folytatódik – írja az MTI.