Sokunknak a laptop, számítógép vagy pusztán egy mobiltelefon jelenti a munkaeszközt, éppen ezért szinte elengedhetetlen a mindennapi használata. Ennek ellenére nem kell messzire mennünk, hiszen egy átlag felhasználó is olykor 6-7 órát tölt el a képernyő előtt. Mindamellett, hogy a digitális eszközök használata lehetővé teszi az állandó kommunikációt, gyakran egyszerű megoldást nyújthat egy bevásárlólista elkészítéséhez, falinaptár helyett digitális emlékeztetők használatára vagy a gyerekek házi feladatának megoldására. Ugyan arról már néhány kutatás is tanúbizonyságot tett, hogy azok a diákok, akik kézzel jegyzetelnek, sokkal jobb eredményeket érnek el a különböző teszteken, azonban ránk, felnőttekre is nagy hatással lehet.
A kézírás fejleszti az összetett agyi kapcsolatokat
Mi már nem ülünk az iskolapadban, de világunkat teljesen áthatja a digitalizáció. Ugyan a toll és a papír használata nem merült teljesen feledésbe, ennek ellenére egyre kevesebb szükség van a „kézzel írás művészetére”. Egy kutatás szerint pedig ez nagy hatással lehet a szervezetünkre is. A bizonyítékok azt mutatják, hogy a kézírás olyan összetett agyi kapcsolatokat serkent, amelyek elengedhetetlenek az új információk kódolásához, és az emlékek kialakításához.
Egy legújabb tanulmányban norvégiai kutatók kérték meg az egyetemi hallgatókat, hogy egyes szavakat digitális tollal írjanak le a képernyőre, miközben az agyuk elektromos aktivitását mérik. Az eredményekből megállapították, hogy az agyi kapcsolódási minták sokkal kidolgozottabbak, mint azoknál, akik billentyűzet segítségével gépelték le a szavakat. Ebből az következik, hogy az írás közben fellépő, és pontosan szabályozott kézmozdulatok olyan térbeli és időbeli mintákhoz vezethetőek vissza az agyban, amelyek elősegíthetik a tanulást – írja a TodayPsichology.
Nemcsak a diákoknak lehet hasznos, ha kézzel írnak
Az eddig megjelent kutatások többsége pusztán azt vizsgálta, hogy a kézírás milyen szempontból befolyásolja a gyerekek tanulmányi eredményeit, viszont az említett tanulmány szerint a kézírás oly módon aktiválja az agyat, ahogyan az információrögzítés más formái nem. Japán kutatók szerint azok a résztvevők, akik naptári eseményeket papírnaptárba rögzítették, nagyobb agyi aktivitást mutattak, mint azok, akik pusztán a telefonjukba gépelték be az emlékeztetőt. Az aktivitás mellett pedig azt is megfigyelték, hogy 25 százalékkal gyorsabban emlékeztek vissza az információra, mint azok, akik digitálisan jegyzeteltek.
A fenti adatok jól mutatják, hogy abban az esetben, ha néhány gondolatunkat, illetve naptári eseményt papírra vetünk, nemcsak pozitív hatással lesz a szervezetünkre, de még profitálni is tudunk belőle, hiszen csökkentheti a feledékenységünket is.