nlc.hu
Életmód
Meghalt Kelvin Kiptum

Autóbalesetben meghalt a férfi maraton világcsúcstartója, a 24 éves Kelvin Kiptum

Gyászol a sportvilág.

Autóbalesetben elhunyt Kelvin Kiptum, a maratoni futás férfi világcsúcstartója. A 24 éves atléta mellett ruandai edzője, Gervais Hakizimana is életét vesztette a szerencsétlenségben, amely az Eldoret és Kaptagat közötti úton történt Kenyában. Az autó harmadik utasát, egy nőt súlyos sérülésekkel kórházba szállították.

Kelvin Kiptum

Kelvin Kiptum a chicagói maraton céljában 2023-ban – Fotó: Michael Reaves/Getty Images

Kiptum vezetett, más jármű nem volt érintett a balesetben. Kenneth Kimaiyo, Kiptum barátja nem sokkal a baleset után ért a helyszínre, szerinte az autó nagy sebességgel letért az útról, és egy fának ütközött.

Mint az MTI írja, a kenyai sztár tavaly a Chicago Marathonon futotta legendás világcsúcsát, 2:00:35 órás idejével elsőként teljesítette a klasszikus távot 2:01 perc alatt. „Hihetetlen sportoló, aki hihetetlen örökséget hagyott maga után, nagyon fog hiányozni nekünk” – nyilvánított részvétet elsők között Sebastian Coe, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség elnöke, aki jelezte, éppen néhány napja ratifikálták az október 8-án futott világrekordját.

Kiptum a párizsi olimpiára nagy esélyesként utazott volna, férfi maratonon nagy csatára volt kilátás közte és a korábbi világcsúcstartó honfitársa, Eliud Kipchoge között.

2023-ban Kelvin Kiptum a harmadik maratonján döntötte meg Eliud Kipchoge 2022-ben futott 2:01:09-es berlini világcsúcsát. A kenyai maratonfutó 2:00:35 óra alatt teljesítette a 42 195 méteres távot, csaknem 3 és fél percet vert a mezőnyre. A  versenyt követően úgy nyilatkozott, hogy nem tervezett rekordot futni, abban viszont biztos volt, hogy egy napon világcsúcstartó lesz.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top