nlc.hu
Életmód
Pénzzel zsarolta beosztottjait az iskolaigazgató

Rettegésben tartotta beosztottjait az iskolaigazgató, „védelmi pénzt” szedett tőlük

Összesen 10 ezer eurót zsarolt ki az állásukat féltő tanároktól.
zsarol

Zsarolással vádolnak egy szlovák igazgatónőt. Olga K., a Kružlová község alapiskolájának igazgatónője 2012 és 2019 között arra kényszerítette négy beosztottját, hogy havonta adják le fizetésük egy részét – 150 eurót –, különben kirúgja őket – számolt be a parameter.sk.

Az egyik károsult elmondta, hogy a pénzt mindig levette a bankszámlájáról és tanúk nélkül, az igazgatói irodában adta neki át neki. Később tudta meg, hogy az ugyancsak az iskolában dolgozó lányának is rendszeresen le kell adnia a pénzösszeget. Amikor megesett, hogy elfelejtette átadni a pénzt, az igazgatónő figyelmeztette rá.

Bevallotta, azért engedett az igazgatónő zsarolásának, mert bizonytalanságban tartotta őt azzal, hogy csak közvetlenül az év kezdete előtt íratta vele alá a következő iskolaévre szóló szerződését, azaz tartott tőle, hogy elveszíti a munkáját.

Egy másik károsult esetében is ugyanez a forgatókönyv játszódott le: az igazgatónő hangsúlyozta, hogy ő segített neki munkát találni, ezért fair lenne a részéről, ha a fizetéséből minden hónapban 150 eurót a kezébe adna. A megzsarolt tanár ugyan furcsállta, de végül beleegyezett, mivel attól tartott, hogy ha nemet mond, akkor kirúgja őt. 

Az igazgatónő – aki összesen 10 ezer euróra tett így szert – tagadja a vádakat.

Kiemelt fotó: illusztráció, iStock

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top