3 év felfüggesztett börtönbüntetést kapott a pozsonyirendőrakadémia volt tanára, aki tavaly meglőtte egy diákját. Ezen felül Vladimír Š. 48.640 euró (19 millió forint) kártérítést köteles fizetni a diáklánynak, valamint a belügyminisztériumnak és az egészségbiztosítónak is kártérítést kell fizetnie – írja a bumm.sk.
Az ítélet egyelőre nem jogerős, az ügyész továbbra is azon az állásponton van, hogy börtönben a helye a férfinak, aki gondatlanul járt el a lőgyakorlat során és megsebesített egy Michaela nevű diáklányt.
A lány maga sem boldog az ítélet hallatán. „Nézzük meg, mi történt velem, és hogy milyen büntetést kapott az, aki ezért felelős, és mindenki döntse el maga, hogy igazságos ítélet született-e” – mondta Michaela, aki azóta sem épült fel teljesen, de azt már jelezte, nem folytatja rendőri tanulmányait.
Ľuboš Pejhovský, a vádlott védőügyvédje igazságosnak tartja a bíróság döntését. Nem tervezi, hogy fellebbez az ítélet ellen. „Felvesszük a kapcsolatot az áldozat jogi képviselőjével és a rendőrakadémiával, hogy egyeztessünk arról, fellebbezünk-e a kártérítésről szóló ítélet ellen, hogy az áldozat minél hamarabb érvényesíthesse követelését” – árulta el az ügyvéd.