Rengeteg a rossz, kátyús út Magyarországon. Az ATV Híradójának beszámolója szerint a 35 ezer kilométernyi közút felét azonnal fel kellene újítani. Ehhez képest nem asztfaltozóbrigádból van több, hanem sebességkorlátozó táblákból, amely a felelősséget tolja át az autósokra.

A kátyú okozta defekt bosszantó és költséges (Fotó: Pexels.com)
Nagy László közlekedési szakember szerint amennyiben az autós balesetet szenved egy ilyen felgyűrődés vagy mély kátyú miatt, abban az esetben nem az út kezelője hanem sajnos a sofőr lesz a hibás.
„Egyszerű kirakni egy sebességkorlátozó táblát és nyilván olcsóbb is, mint az utat javítani. Ugyanakkor sajnos egy baleset megítélésénél nagyon könnyen ráhúzzák, hogy nem az útviszonyoknak megfelelően vezetett a balesetet szenvedett vagy okozott gépkocsi vezetője” – tette hozzá a szakember az ATV-nek.
A riport megemlíti, hogy Zalában egyre több a nem európai színvonalú útszakasz, míg Baranyában és Somogyban akad olyan rész ahol már eltűnt az aszfalt és csak a földrétegen járnak az autósok.