nlc.hu
Életmód
nyers csirkehús lemosás hőkezelés

Kegyetlen betegségeket úszhatsz meg, ha nem mosod le a csirkehúst

Sokan megrögzötten ragaszkodnak a nyers csirkehús lemosásához, pedig rosszabbat nem is tehetnének vele.

A csirkehús elkészítése során még ma is sokan elkövetik azt a régi hibát, hogy lemossák a főzés vagy sütés előtt. Tény, hogy hőkezelés nélkül a csirkehúsban, illetve az általa eresztett lében is előfordulhat a campylobacter baktérium, sőt akár a szalmonella vagy clostridium perfringens is, a

Kegyetlen betegségeket úszhatsz meg, ha nem mosod le a csirkehúst

vízzel való lemosás mégsem szerencsés ötlet.

A nyers csirke lemosása miatt a húsdarabban esetleg jelen lévő, nedvesség útján terjedő Campylobacter baktérium kezeink és ruhánk mellett a teljes konyhában is szétterjedhet. Ezután pedig garantált a szervezetünk ellenálló képességétől függő, erősebb-enyhébb ételmérgezés – írja az IFLScience.

A campylobacter okozta tünet együttes

a szervezetbe jutást követően kettő-öt nap múlva jelentkezik. A szalmonella jóval gyorsabban betegít meg: pár óra múltán már  belázasodhat a beteg, hasmenés, émelygés és hasi görcsök érzete mellett. Az Egyesült Államok járványügyi központja ezért arra figyelmeztet, hogy míg a mosás nem, a hőkezelés végez a kórokozókkal, tehát a csirkehúst a kicsomagolása után azonnal érdemes a tűzhelyre tenni.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top