Juana Maria – akinek a valódi nevére soha nem derült fény – valószínűleg a 19. század elején született San Nicolas szigetén, amely a Csatorna-szigetek területén található Dél-Kalifornia partjainál. A Nicoleños néven ismert őslakos törzs tagja volt. Születésekor a Csatorna-szigeteken az amerikai őslakosok különböző, saját nyelvvel és kultúrával rendelkező autonóm csoportjai éltek.
A törzs 1911-ben kegyetlen mészárlást szenvedett el az alaszkai tengeri vidravadászoktól, akiket orosz szőrmekereskedők béreltek fel. Ez a támadás és betegség megtizedelte a sziget lakosságát. A törzs életben maradt tagjai elkezdtek a szárazföldre vándorolni, az 1830-as évekre már alig 200-300-an maradtak a szigeten. 1935-ben aztán egy Peor es Nada nevű vitorlás érkezett a szigetre, hogy a törzs még ott maradt tagjait is a szárazföldre költöztesse. A hajóval végül mindenki elutazott, Juana Maria kivételével.
Hogy pontosan milyen körülmények között hagyták a szigeten, azzal kapcsolatosan több verzió is kering. Kezdve attól, hogy egyszerűen észre sem vették, hogy nem szállt fel a vitorlásra, egészen addig, hogy a fedélzetről a habokba vetette magát, hogy ne tudják elvinni.
A magára maradt nő ezt követően 18 éven át élt a szigeten. Ez idő alatt számos szóbeszéd, legenda kezdett terjedni San Nicolas sziget magányos asszonyáról, azonban senki sem tudta bizonyítani, hogy ezek igazak lennének. És bár többen is megpróbálták megtalálni, ez közel két évtizeden át senkinek sem sikerüt.
1853-ban aztán egy vadászexpedíció érkezett a szigetre, George Nidever kapitány vezetésével. A legénység az expedíció utolsó estéjén a nő jelenlétére utaló nyomkat talált, ezért a kapitány úgy döntött, elhalasztják a visszaindulást és megkeresik a titokzatos nőt. Másnap a bokrok között rejtőzve bukkantak rá.
Nidever megkérte legénységének egy indián tagját, hogy próbáljon meg kommunikálni vele. Az asszony barátságosan viselkedett, elénekelt egy dalt és medvehagymával kínálta a legénységet. Mint kiderült, egészen addig egy egy részben bálnacsontokból álló kunyhóban, illetve egy közeli barlangban élt és főként kagylókon, halakon, szárított húson és fókazsíron tartotta fenn magát.
Amikor Nidever kapitány hajója visszaindult Kaliforniába, Juana Maria velük tartott.
A nőt Nidever kapitány és spanyol felesége, María befogadták az otthonukba. Bár egymás nyelvét nem értették, a két nő mégis jól kijött egymással. Juana Mariát a korabeli beszámolók szerint lenyűgözte az új környezete. Különösen kedvelte a lovakat és rácsodálkozott a helyi ruházatra és ételekre. Szívesen fogadott látogatókat is, akiknek énekelt és táncolt. Indiánokat is elvittek hozzá, akik azonban szintén nem beszélték a nyelvét, csupán három-négy őslakos akadt, akivel minimális mértékben képes volt kommunikálni.
Mindössze hét héttel azután, hogy megérkezett a szárazföldre, Juana Maria – vélhetőleg a drasztikusan megváltozott táplálkozási szokásai következtében – vérhasat kapott és meghalt. Még ezt megelőzően azonban megkeresztelkedett, ekkor kapta a Juana Maria nevet. A Nidever család birtokán helyezték örök nyugalomra, a Santa Barbara Misszió temetőjében.