nlc.hu
Életmód
Utazás a lelked körül: Fördős Zé

Fördős Zé: „Mindig azon agyaltam, hogy én mit csinálok rosszul”

A séf szépen lassan megtanulta, hogyan ne hibáztassa magát a külső tényezők miatt.

Már több mint egy évtizede annak, hogy Fördős Zé elkészítette első receptvideóját, népszerű gasztrooldala pedig tavaly volt 10 éves. Zé azóta a képernyőn is feltűnt, mint A Konyhafőnök ítésze, és ő az egyedüli tag a zsűriben, aki az első évad óta állandó szereplője a műsornak. Bár azt gondolná az ember, ha valakit ilyen hosszú időn át lát a tévében, akkor ismeri. Természetesen ez nem minden esetben igaz, ahogy a séf esetében sem.

Fördős Zé

Fördős Zé (Utazás a lelked körül)

Magánéletét ritkán osztja meg a nagy világgal, ám most Peller Mariann-nal kivételt tett az Utazás a lelked körül című műsorban és nem csak a párkapcsolatáról, érzéseiről mesélt, de az is kiderült róla, mikor volt igazán mélypontot.

Nekem az életemben voltak olyan egzisztenciális mélypontok, ahol tényleg stresszes volt a helyzet. Anyagi szempontból, erkölcsi szempontból, a családnak a hangulatára nagyon durván rányomta a bélyegét. Céges tönkremenések, pénztelenség… Ha visszaemlékszem azokra az időkre, ez több éven keresztül tartott, akkor én nagyon sokszor éreztem magam rosszul emiatt. De egyrészt mindig azon agyaltam, hogyan tudnék változtatni. Mindig azon agyaltam, hogy én mit csinálok rosszul, hogy ezek a dolgok történnek és hol kéne ezen változtatni” – magyarázta a séf és hozzátette, neki ez természetes dolog, bár látja a környezetén és nagyon sok emberen, hogy oda eljutni, hogy ne magadat hibáztasd, hanem belátni, hogy lehet valamit nem jól csinálsz, oda kevesen jutnak el. Azt viszont elmondta, ő mit tesz ezekben a helyzetekben.

Megpróbálom tudatosan máshogy csinálni, megpróbálok olyan tréningeket, gyakorlatokat csinálni, amivel ebben a dologban jobb leszek. Nem kell az embernek hibáztatnia magát ahhoz, hogy azt érezze, valamiben hibázott, nem jól csinál. Arra ott van az a lehetőség is, ami sokkal egészségesebb, hogy elkezdek vele még foglalkozni, szembenézek ezzel a gyengeségemmel, és ott megerősítem magam.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top