Tízmilliókkal vert át nőket a házasságszédelgő Á. Gergő. Tíz asszonnyal hitette el, hogy fülig szerelmes beléjük, a tőlük kicsalt pénzt pedig elkaszinózta – írja a Blikk. A Komáromi Járásbíróság most tárgyalja az ügyét.
A vád szerint a férfi 2019 őszén elhatározta, hogy internetes párkereső oldalakon regisztrálva, tartós párkapcsolatra vágyó nők megtévesztésével egészíti ki a jövedelmét. Kapcsolatot ígért, majd csalárd módon, kölcsön ürügyén, valamint egészségügyi problémákra (például szemműtétre) hivatkozással csalt ki különböző összegeket, összesen tíz nőtől. Egyik áldozata 10 millió 650 ezer forintot utalt át neki, egy másik pedig 1 millió 400 ezret. Volt, akitől a nemlétező dohányboltja üzemeltetéséhez kért pénzt, míg mást azzal hitegetett, hogy közösen vásárolnak házat, ám ehhez előbb el kellett adnia a nőnek a sajátját.
“Úgy volt, hogy veszünk közösen egy házat, a pénzemet viszont elköltötte nőkre és kaszinóra. Két gyerekkel tett az utcára” – panaszkodott a lapnak az egyik becsapott asszony, aki amikor visszakövetelte a pénzét, az addig “Don Juanként viselkedő” férfi életveszélyesen megfenyegette őt és a gyerekeit.
Nem ő az egyetlen magyar „Tinder-csaló”. Többek között H. Szabolcs is tízmilliókat csalt ki nőktől. Magát mint több nyelven beszélő, sikeres vállalkozót és üzletembert mutatta be, akinek reklám- és rendezvényszervező cége, több hazai és külföldi ingatlanja van, és a családjáé egy borászat is. Egyik barátnőjétől több mint 7 millió forintot, másik barátnőjétől pedig 5 és fél millió forintot kért azzal az ürüggyel, hogy egy rá váró hatalmas örökség illetékét ki tudja fizetni. A férfi a pénzt egyik sértett részére sem fizette vissza.
Kiemelt fotó: illusztráció, iStock