nlc.hu
Életmód
Négy órán múlott a két embert meggyilkoló fiatal sorsa

Négy órán múlott a két embert meggyilkoló fiatal sorsa

9 centis késsel 13 centi mély seb – A bíró szerint szándékosan ölt a Deák téri gyilkosság elkövetője.

Első fokon 25 év fegyházat kapott Cs. Krisztián, aki 2020 májusában halálra szúrta a 16 éves M. Lászlót és a 20 éves K. Gergelyt. Berczeli Sándor bíró a másod- és harmadrendű vádlottnak csoportosan elkövetett rablásért 7 év 6 hónap, illetve 5 év fegyházat adott – írta a Telex. A bíró a két Deák téri gyilkosság ítéletének indoklása során részletesen elmondta, milyen sérülések okozták a két fiatal halálát 2020. májusában. Berczeli Sándor felsorolta a körülményeket, amik a bíróság szerint bizonyítják Cs. Krisztián emberölési szándékát.

Négy órán múlott a két embert meggyilkoló fiatal sorsa

A bíró szerint Cs. Krisztián

többször is szúrt, nagy erővel és olyan helyre,

ami egyértelműen magában hordozta a halál okozásának lehetőségét. A bíró felidézte, hogy a 9 centis késsel 13 centiméter mélységű sebet ejtett egyik áldozatán a gyilkos. A szúrások helyéből is arra lehet következtetni, hogy Cs. Krisztián mindkét áldozat halálát kívánta:

„Erre mondja a laikus, hogy szíven szúrta”.

A gyilkos 13 másodperc alatt szúrta halálra két áldozatát. Az ügy idődimenziójával a bíró részletesen foglalkozott. Az elsőrendű vádlott védője perbeszédében védencére enyhébb ítéletet kért, figyelembe véve, hogy Cs. Krisztián a gyilkosság elkövetésének napján csak jogilag lett nagykorú, a védő szerint „a valóságban” nem. A bíró elismerte, hogy

valóban más ítéletet kapott volna Cs. Krisztián,

ha 4 órával korábban szúrja szíven Lászlót és Gergelyt. Ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy ha a gyilkosságok elkövetésekor már betölti a húszat, úgy életfogytiglani büntetés is várhatott volna rá. Az elsőfokú ítéletek nem jogerősek, azok ellen a vádlottak és védőik is fellebbeztek, így a bíró felterjesztette az ítéletet a Fővárosi Ítélőtáblára. Az ügy végére a másodfokú bíróság tehet pontot.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top