Rusvai Miklós virológus az Inforádióban amerikai vizsgálatokra hivatkozva elmondta, hogy az új kórokozót Dél-Koreából és Japánból hurcolták be az Egyesült Államokba. A frissen diagnosztizált koronavírus esetek harmadáért ott már a KP.2, azaz a FLIRT, az omikron legújabb variánsa felel. A FLIRT mozaikszó, a mássalhangzói
különböző aminosav-mutációkra utalnak.
Amíg a koronavírus legújabb változata nem kap a görög ábécé szerint új nevet, addig tudományosan nem is lehet új variánsról beszélni, vagyis a FLIRT hivatalosan a lassan három esztendeje terjedő omikron egyik alvariánsa. A nyári meleg nem kedvez a koronavírus terjedésének, így Rusvai szerint előbb-utóbb megáll az új variáns terjedése. Elmondta, hogy Magyarországon csak „korlátozott mértékben” folyik mutációkutatás, nehezítve a Covid-alvariánsok azonosítását. A nyugat-európai országokban és az Egyesült Államokban szerencsére
folyamatosan vizsgálatokat végeznek ezen a területen is.
Rusvai szerint a FLIRT valószínűleg már Magyarországon is jelen van, hiszen az Egyesült Államokban több hónapja regisztrálták az első megfertőződést. Bár a vizsgálatok szerint az eddigi változatokhoz képest a FLIRT „valamivel könnyebben át tudja törni a korábbi vakcinás védelmet”, pánikra nincs ok. „A rendelkezésere álló vakcinák továbbra is megfelelő védelmet nyújtanak, csak nem 90, hanem 80-85 százalékos hatásfokkal”
– mondta Rusvai, aki szerint
a FLIRT tünetei nem súlyosabbak vagy veszélyesebbek
a korábban Magyarországon domináns Pirola-variánshoz és más eddigi változatokhoz képest, vagyis felső légúti tünetek, köhögés, tüsszögés, orrfolyás, ízlelés- és szaglásvesztés, fejfájás vagy gyengeség jelentkezhet azoknál, akik elkapják a vírus új változatát.