nlc.hu
Életmód
Tóth Gabi és Papp Máté Bence tervei

Papp Máté Bence: „Amióta Gabival együtt vagyunk ez a közösen dédelgetett álmunk”

Nem is vártak sokat azzal, hogy valóra váltsák közös álmukat.

Tóth Gabi és táncos kedvese, Papp Máté Bence már a kapcsolatuk elején kijelentették, komoly terveik vannak a jövőt illetően. Már akkor rebesgették, eljátszottak a gondolattal, hogy egy közös tábort hozzanak létre fiataloknak, melynek középpontjában a tánc és a zene lesz.

Tóth Gabi és Papp Máté Bence

Fotó: TV2

Pár hete az énekesnő közösségi oldalain tudatta, idén nyáron már elindítják a táboroztatást, valamint egy kis ízelítőt is adott a programokról. Most a Mokkában meséltek részletesebben arról, mivel is készülnek pontosan. 

Máté elárulta, nem új keletű számára a táboroztatás, hiszen korábban is csinálta már, de most az énekesnővel egy magasabb szintre emelné.

Amióta Gabival együtt vagyunk ez a célunk, ez az álmunk közös

– fogalmazott a Fricska táncegyüttes tagja. Az énekesnő hozzátette, a hagyományos néptánc és népzene mellett szeretnék bevezetni a gyerekeket abba is, ezek hogyan illeszkednek a modern zenei világba. Természetesen emellett készülnek, nagy bulikkal, hatalmas tábortűzes estékkel, amik közelebb hozzák egymáshoz a fiatalokat. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top