nlc.hu
Életmód
Ennyi kalóriát égetünk el szex közben

A szex valóban helyettesítheti az edzést? – kiderült, hogy hány kalóriát égetünk el az együttlét során

A szakértők elárulták, hogy szexuális együttléttel helyettesíteni tudjuk-e az edzést. Az is kiderült, hogy egy alkalom során hány kalóriát tudunk elégetni.

Sokszor hallhatjuk azt a mondást, miszerint a jó szex akár egy kardióval is felér. Ennek apropóján nem csoda, hogy már sokan kacérkodtak azzal a gondolattal, hogy vajon a szex vajon helyettesítheti-e a testmozgást. Akár hisszük, akár nem, a szakértők úgy vélik, hogy a válasz igen. Kieran Sheridan, az Egyesült Arab Emírségekben dolgozó fizioterapeuta szerint lehetséges, azonban elég sok alkalomra lenne szükség ahhoz, hogy látható eredményeket érjünk el. 

„Nem lehetetlen, viszont túl sok erőfeszítést és időt igényelne, ráadásul néhány alkalommal kifejezetten egy-egy izomcsoportra kell koncentrálni” – részletezte a Mirrornak

A szakértő szerint egy hat percig tartó szexuális együttlét során átlagosan 21 kalóriát égethetünk el.

Azt mondja, miszerint ahhoz, hogy 315-420 kalóriát égessünk el napi 3-4 együttlétre lenne szükség.

Ez persze a rohanós hétköznap eléggé irreálisnak tűnik, így Sheridan azt javasolja, hogy érdemes a hagyományos, személyre szabott és jól bevált edzéstervnél maradni. Dr. Lawrence Cunningham, a UK Care Guide háziorvosa szintén osztozott a gondolattal és óvva intette az embereket attól, hogy lemondjanak az edzőtermi tréningekről. 

A szex helyettesítheti az edzést?

A szex helyettesítheti az edzést? (Fotó: Pexels)

„Ahhoz, hogy a szexuális tevékenység mérsékelt edzésnek intenzívnek és tartósnak kellene lennie, hasonlóan a gyors gyalogláshoz vagy a kerékpározáshoz. Ez pedig ritkán fordul elő.” 

A szex önmagában nem megoldás

„A fittség kulcsfontosságú összetevői közé tartozik például a szív- és érrendszeri állóképesség, az erő, a rugalmasság és a testösszetétel. A szex önmagában nem jelent megoldást” – meséli a szakértő, majd azt is hozzátette, hogy a szex közbeni fizikai aktivitás intenzitása és időtartama jelentősen változhat. Ez jellemzően nem felel meg a prevencióhoz szükséges kardiovaszkuláris és erőnléti tréning ajánlott szintjének. 

Ennek ellenére mindkét szakértő elismerte, hogy a szexuális együttlétnek számos pozitív előnye van. A rendszeres szex fokozza a jó közérzetet keltő hormonokat, mint például az oxitocint és a szerotonint. Ezek a hormonok segítenek a stressz és a szorongás csökkentésében. Egy tanulmány szerint az immunrendszert is erősítheti, egy másik kutatásban pedig azt is megállapították, hogy azok az emberek, akik több mint három alkalommal szeretkeznek havonta alacsonyabban fordulnak elő a betegségek. 

A szex nemcsak a libidót és az intimitást növeli, hanem az egészségügyi előnyeinek köszönhetően javulhat az alvás, csökkenhet a vérnyomás és a szorongás

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top